A vállalatok, intézmények és szervezetek működését lehetőség szerint online formába kell áthelyezni.
A háború tart, ezért nem engedhetjük meg magunknak, hogy elveszítsük az éberségünket – tette hozzá az OVA vezetője.
A történelmi jelentőségű eseményen többek között Magyar Levente és Viktor Mikita is részt vett.
Orosz támadásban megsemmisült egy kárpátaljai nagyvállalat Munkácson, több ezer család maradt megélhetés nélkül.
Egészségügyi figyelmeztetést adtak ki a munkácsi rakétacsapás után.
A gyásznap elrendelése összefügg a július 31-én történt orosz rakétatámadással.
Idén több mint 8000, hátrányos helyzetű gyermek egészségi állapotának javítását tervezzük 87 gyermekintézményben.
A Kárpátaljai Megyei Katonai Adminisztráció épületében sajtótájékoztatót tartottak a mentális egészség témájában.
Christoph Kamp, az EBESZ nemzeti kisebbségi főbiztosa most először tett munkalátogatást Kárpátalján.
Idén 22 kárpátaljai társadalmi és karitatív szervezet kap anyagi támogatást a megyei költségvetésből szociális projektek megvalósítására.
Véget ért a Rákóczi Szövetség által Sátoraljaújhelyen szervezett 5 hetes Téli Táboroztatás.
Véget ért ukrán gyerekek első csoportjának kárpátaljai vakációja, akik a budapesti ukrán–magyar iskolában tanulnak.
Ez 4,6%-kal több, mint 2023-ban.
Ungváron a kárpátaljai mentőszolgálat munkatársai hét új mentőautó kulcsait kapták meg, amelyek közül az egyik egy reanimációs sürgősségi kocsi.
A Miniszeri Kabinet november 8-án jóváhagyta Miroszlav Bileckij kinevezését a Kárpátaljai Megyei Katonai Adminisztráció (OVA) élére.
A Miniszteri Kabinet jóváhagyta Viktor Mikita, a Kárpátaljai Megyei Katonai Adminisztráció (OVA) vezetőjének felmondását.
Kárpátalja idén több tízmillió eurót kap az EU-tól különféle fontos projektek megvalósítására.