A kockázati csoportba tartoznak a gyermekek, a várandós nők és a krónikus betegségekben szenvedők.
A világon 290 112 377 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 5 443 453
Oroszország követelte a Szputnyik-oltás elismerését egy donbászi ellenőrzőpont megnyitásához
Magyarországon a beoltottak száma 6 266 064, közülük 5 981 569-en már a második, 3 176 553-an pedig már a megerősítő harmadik oltását is megkapták
A koronavírus különösen fertőző omikron variásának terjedése miatt Ukrajnában februárban a járvány újabb fellángolására lehet számítani
Ferenc pápa a járványveszély miatt lemondta hagyományos újévi látogatását a vatikánvárosi Szent Péter téren felállított betlehemi jászolnál
Izraelben szabad téren is kötelező lesz a maszkviselés az ötven főnél népesebb tömegeknél már csütörtök éjféltől az omikron koronavírus-változat elleni védekezés érdekében
A holland kórházakban november közepe óta most kezelik a legkevesebb koronavírusos fertőzöttet, azonban mintegy háromhetes folyamatos csökkenés után ismét nő az új esetek száma
Horvátországot január második felében éri el a járvány ötödik hulláma, és senki nem fogja tudni elkerülni az érintkezést a koronavírus új, omikron nevű változatával
A világon 286 523 281 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 5 429 324
A vásárlók egyenesen megőrülnek a filippínó ihletésű Kora pékségben készített fánkokért
Az omikron variáns miatt a világ számos nagyvárosában döntöttek úgy, hogy lemondják a szilveszteri utcabálokat
A beoltottak száma 6 262 698, közülük 5 978 673-an már a második, 3 170 694-en pedig már a megerősítő harmadik oltást is megkapták Magyarországon
Szlovéniában a harmadik egymást követő napon nőtt a koronavírussal újonnan fertőzöttek napi száma az elmúlt héthez képest
Az utóbbi 24 órában több mint 98 ezer új fertőzöttet azonosítottak Olaszországban, a legtöbbet, több mint 32 ezret Lombardiában
A világon 284 517 499 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 5 421 824
A kormány a továbbiakban nem tervezi a teljes karantén bevezetését Ukrajnában, a vállalkozások a vörös jelzésű karanténövezetekben akadálytalanul működhetnek
A beoltottak száma 6 257 771, közülük 5 973 555-en már a második, 3 161 930-an pedig már a megerősítő harmadik oltást is megkapták Magyarországon
Borut Pahor szlovén államfő kiállna a koronavírus elleni kötelező oltás bevezetése mellett, ha a szakértők azt javasolnák
Tízezernél is több ember szervezetébe juthatott be, és legalább négy esetben halálos lefolyású megbetegedést okozott az omikron
Hosszú sorok kígyóznak az olaszországi koronavírus-tesztelési pontokon, miközben már több mint 2,5 millióan vannak karanténban a szigorú kontaktkeresési szabályok miatt
A világon 282 790 822 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 5 413 911
Soha nem látott mértékű fertőzési vihar közeledik Izraelben a koronavírus-járvány ötödik hullámával - fogalmazott Naftali Bennett
Életbe léptek az omikron nevű koronavírus-variáns terjedésének lassítását szolgáló járványügyi korlátozások kedden Németország összes tartományában
Eddig 6 252 653 embert oltottak be, közülük 5 968 354-en a második, 3 153 470-en pedig már a harmadik adag vakcinát is megkapták
A brit kormány az idén már nem jelent be újabb angliai járványügyi korlátozásokat, de nem zárja ki a további intézkedések lehetőségét a jövő évre
A világon 281 394 288 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 5 406 525
Kijev nem egyezik bele abba, hogy elismerje a szakadár területekről érkezőknek a donyecki és a luhanszki "népköztársaságok" által kiállított Covid-igazolásait és a Szputnyik V vakcinát.
Koszovóban is azonosították a koronavírus omikron variánsát, az elmúlt tíz napban összesen kilenc ilyen esetet regisztráltak
Az omikron variáns Magyarországon is terjed, ezért továbbra is az oltás felvételére kérik az oltatlanokat és a megerősítő oltás felvételére a négy hónapnál régebben oltottakat
A világon 279 944 846 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 5 399 977