Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Haláleset csütörtökön nem történt, így az elhunytak száma 5202, a gyógyultaké pedig csaknem 206,4 ezer
Az elmúlt 20 évben többen vesztették életüket az extrém hideg, mint a meleg következtében, a klímaváltozás azonban fokozatosan kiegyenlíti az arányokat
Eddig 5 529 428 embert oltottak be Magyarországon
Világszerte 155 millióan élnek az élelmiszer-bizonytalanság különböző fokozatai, 20 millióval többen, mint tavaly
A Közegészségügyi Központ július 9-i adatai szerint Ukrajnában 2 240 246 koronavírus-fertőzöttet regisztráltak eddig
A koronavírus fertőzés 192 országban és régióban van jelen
A dél-koreai betegségmegelőzési ügynökség tájékoztatása szerint az elmúlt 24 órában 1275 fertőzéses esetet vettek nyilvántartásba
Eddig 5 523 878 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5 126 330-an már a második adag vakcinát is megkapták
Kárpátalján, az Ökörmezői és a Técsői járásokban történtek közlekedési balesetek, melyek következtében életét vesztette egy 61 éves nő és a 19 éves fiú
Szerdán 279 új esetet szűrtek ki a laboratóriumok, ami 136-tal több, mint egy hete
Az előzetes adatok szerint az autó egy lekerekített útszakaszon szakadékba zuhant. Az autóban valószínűleg turisták utaztak, akik nem ismerték a hegyi szerpentint
A világon 185 024 418 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 4 000 767
A betegségben 52 537-en vesztették életüket és 2 174 353-an gyógyultak fel a kórból
Németországban az utóbbi 24 órában 985 fertőződést szűrtek ki tesztekkel
Ukrajnában szerdára mintegy hatszáz új koronavírusos beteget jegyeztek fel, kevesebb mint hetvennel többet, mint az előző napon, így a járvány terjedése ismét stagnál
Eddig 5 519 495 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5 102 847-en már a második adag vakcinát is megkapták
A koronavírus fertőzés 192 országban és régióban van jelen
Ukrajnában a hétvége után a megszokott módon ismét felgyorsult valamelyest a koronavírus-járvány terjedése, keddre több mint ötszáz új beteget jegyeztek fel
Meredeken emelkedik, már ismét a márciusi szinten van az egy nap alatt diagnosztizált új koronavírus-fertőzöttek száma Izraelben
Eddig 5 513 327 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5 072 024-en már a második adag vakcinát is megkapták
A koronavírus fertőzés 192 országban és régióban van jelen
Az ország történetének legpusztítóbb erdőtüze szombat délután óta tombolt, és négy ember halálát okozta
Ukrajnában hétfőre kevesebb mint 250 új beteget és 14 halálos áldozatot jegyeztek fel
Eddig 5 506 665 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5 058 824-en már a második adag vakcinát is megkapták
A világon 183 738 373 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 3 976 162
Csütörtökön 164 új esetet szűrtek ki a laboratóriumok, hetvennel többet, mint egy hete
Oroszországban az elmúlt egy nap alatt 679-en haltak meg a Covid-19 betegség szövődményeinek következtében
A betegségben 52 424-en vesztették életüket és 2 169 584-en gyógyultak fel a kórból
A világon 182 589 296 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 3 954 763