Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Egy személygépkocsi oszlopnak csapódott, majd kettészakadt
Eddig 5 859 814 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5 571 043-an a második, 612 000-en pedig már a harmadik adag vakcinát is megkapták
Nem hivatalos források szerint egy 18 éves, elsőéves diák kezdett ámokfutásba hétfőn a permi egyetemen, nyolc diáktársát megölve
A dróncsapásban tíz ember, köztük hét gyermek vesztette életét
Legalább öt ember meghalt, többen megsebesültek, amikor egy ismeretlen, fekete álarcot viselő fegyveres férfi tüzet nyitott az oroszországi Permi Egyetem egyik épületében
Három embert találtak holtan a lengyel-fehérorosz határ közelében, feltehetőleg illegális bevándorlókról van szó
A világon 228 502 047 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 4 691 332
Eddig 5 855 039 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5 564 586-an a második, 590 ezren pedig már a harmadik adag vakcinát is megkapták
A világon 227 019 435 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, míg a halálos áldozatok száma 4 669 895
A legtöbb új fertőzés Harkiv, Lviv és Odessza megyékben fordult elő.
Eddig 5 850 887 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5 558 919-en a második, 565 ezren pedig már a harmadik adag vakcinát is megkapták
A megbetegedettek között 629 gyermek és 95 egészségügyi dolgozó van
Az információk szerint valószínűnek tűnik, hogy második világháborús robbanóeszköz okozhatta a robbanást.
A 6-os erősségű földrengés következtében legalább három ember veszítette életét, és mintegy hatvanan sérültek meg, közülük hárman súlyosan
A világon 226 353 280 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, míg a halálos áldozatok száma 4 659 398
Eddig 5 847 002 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5 553 346-an a második, 544 000-en pedig már a harmadik adag vakcinát is megkapták
A világon 225 778 167 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, míg a halálos áldozatok száma 4 648 145
Ukrajnában az elmúlt nap folyamán 4640 új koronavírus -fertőzési esetet észleltek
Egyre aggasztóbb a járványhelyzet Szerbiában, és további romlás várható, a következő két hétben jelentősen nő majd az új fertőzöttek száma
A Közegészségügyi Központ szeptember 14-i adatai szerint Ukrajnában 2 321 156 koronavírus-fertőzöttet regisztráltak eddig
A romániai asszony észre sem vette, hogy mi történt, a rendőrök szóltak neki
Bécsben, Vorarlbergben és Alsó-Ausztriában már 13,7 százalékos a kórházak intenzív ágyainak telítettsége
Eddig 5 843 502 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5 549 383-an a második, 525 000-en pedig már a harmadik adag vakcinát is megkapták
Nyolcvannégy ember életét követelték a heves esőzések nyomán kialakult áradások Szudánban
A helyszínen az erősen ittas gyanúsított bevallotta, hogy megölte volt feleségét és jelenlegi barátnőjét
A világon 225 234 746 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, míg a halálos áldozatok száma 4 639 112
Eddig 5 840 588 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5 545 538-an a második, 512 000-en pedig már a harmadik adag vakcinát is megkapták
Tizenhárman életüket vesztették és nyolcan megsérültek vasárnap Algériában egy távolsági busz és egy teherautó frontális ütközésében
A világon 224 625 126 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, míg a halálos áldozatok száma 4 630 376