A hadgyakorlat javítja a NATO országok elrettentő képességét a Fekete-tenger komplex biztonsági környezetében.
A PH azonnali hatállyal leállít minden kapcsolatot és megbeszélést Izrael képviselőivel.
Prigozsin bejelentette, hogy végigviszi az orosz katonai vezetés megdöntését.
Oroszországnak és az Egyesült Államoknak van messze a legnagyobb fegyverarzenálja.
Most már ők sem osztanak meg információkat.
„Litvánia a maga részéről kész mindent megtenni, hogy a német csapatok otthon érezzék magukat nálunk” – tette hozzá.
Több észak-koszovói településen is zavargások törtek ki.
Egy ismeretlen légi eszköz, feltehetőleg egy megfigyelő léggömb repült be a lengyel légtérbe Fehéroroszországból.
Svédországban több mint 25 éve nem látott méretű hadgyakorlat indult hétfőn.
A moldovai fegyveres erők korszerűsítésére becslések szerint 250 millió euróra lesz szükség.
A román védelmi miniszter szerint fokozni kell a NATO jelenlétét a Fekete-tenger térségében.
A dokumentum szerint az indiai- és a csendes-óceáni térségben parázsló feszültségek erősödnek, és ha ebben a régióban konfliktus robban ki, annak nagyobb globális következményei lennének, mint az ukrajnai háborúnak.
Az ausztrál kormányfő rámutatott, hogy 65 éve ez az első alkalom, hogy az Egyesült Államok más országgal is megosztja a nukleáris alapú hajtástechnológiáját.
Mára Kína nagy hatótávolságú rakétákkal, a műholdak elleni fegyverekkel és az elektronikus hadviselés eszközeivel akár Uncle Sam fölé kerekedhet.
Az elmúlt nap során mintegy 800 orosz katona halt meg a harcokban.
A több mint 40 ezres szám rendkívül magasnak számít, mintegy harmincszor magasabb, mint tavaly, és közel ötszázszor magasabb, mint két évvel ezelőtt.
Kiképzési gyakorlatot tartanak Varsóban az amerikai gyártmányú Patriot légvédelmi rakétarendszerekkel - közölte kedden Mariusz Blaszczak nemzetvédelmi miniszter.
Az amerikai hírszerzés szerint a kínai elnök arra utasította országa hadseregét, hogy 2027-re álljon készen Tajvan lerohanására - közölte a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója csütörtökön Washingtonban.
Nem várt helyről kapott kemény kritikát a hagyományosan fejlettnek és erősnek tekintett brit hadsereg.
Alsó-Szászország tartomány belügyminisztere, Boris Pistorius lesz a következő szövetségi védelmi miniszter Németországban.
"Nem célszerű" idén a kaukázusi országban a védelmi szövetség hadgyakorlatát megtartani - közölte kedden Nikol Pasinján örmény miniszterelnök
A lelkiismereti okból történő szolgálatmegtagadás kizárólag olyan személyeket érint, akik már a Bundeswehrnél szolgálnak.
A legmagasabb harckészültségbe helyezte a szerb hadsereget Aleksandar Vučić.
A francia Airbus cég optikai technológiájával felszerelt két műholdat a lengyel hadsereg 2027-ig szerzi be.
A NATO és Oroszország számára is mintegy 5-7 évbe telhet, hogy katonai készleteit újrarendezze, ha lezárul az ukrajnai háború.
Lengyelország Európa legnagyobb szárazföldi hadseregének létrehozását tűzte ki célul.
Az izraeli katonák heves ellenállásba ütköztek, lőttek rájuk, tűzpárbaj alakult ki, ekkor haltak meg hárman a palesztinok közül.
A radarok figyelik, milyen tárgyak érkeznek a védendő terület felé. Össze vannak kötve a rakétarendszerrel, amely részben automatizált, részben emberi döntés után csapást mér a berepülő eszközre, megsemmisítve azt.
Josep Borrell közölte, mivel Európa kihívásokkal néz szembe, és az egész kontinens szenved az ukrajnai háború következményeitől, meg kell erősíteni és bővíteni kell a közös biztonság- és védelempolitikát.
A miniszter elmondta, a katonai szervezetet annak tagállamai alkotják, ezért "büszkék vagyunk arra, hogy mi magyarok is hozzájárulhatunk ahhoz, hogy el lehessen mondani, hogy a NATO a legerősebb katonai szövetség a világon".
A tisztséget ezentúl Viktor Horenko tölti be