Kirilo Budanov, az Elnöki Hivatal vezetője. Fotó: rbc.ua
Kirilo Budanov, az Elnöki Hivatal vezetője. Fotó: rbc.ua
 / Közélet

Kirill Budanov, az ukrán elnöki hivatal vezetője a davosi Világgazdasági Fórumon beszélt az orosz–ukrán háború lezárására irányuló erőfeszítésekről. Megfogalmazása szerint a jelenlegi helyzet „visszafogott optimizmusra” ad okot, ugyanakkor hangsúlyozta: nem lehet kijelenteni, hogy a béke rövid távon garantáltan bekövetkezik – írja az Unian nyomán az index.hu.

Hirdetés

Budanov emlékeztetett arra, hogy az Ukrajna ellen indított orosz agresszió Európa legvéresebb háborúja a második világháború óta, és a világtörténelem egyik legsúlyosabb fegyveres konfliktusa.

Úgy fogalmazott, reméli, hogy a felek egy olyan úton haladnak, amely végső megoldáshoz vezethet, de a folyamat kimenetele továbbra is bizonytalan.

Elmondása szerint Ukrajna és az Egyesült Államok részéről jelentős diplomáciai és politikai erőfeszítések zajlanak.

Akár tetszik valakinek, akár nem, van mozgás, és valóban haladunk előre” – jelentette ki. Hozzátette ugyanakkor, hogy a jövőbeni siker nagymértékben Oroszország döntéseitől és magatartásától függ.

A davosi fórumon várhatóan napirendre kerülnek Ukrajna biztonsági garanciáiról és gazdasági helyreállításáról szóló megállapodások is, amelyek értéke elérheti a 800 milliárd dollárt. A rendezvényen megjelenhet Vlagyimir Putyin képviselője, Kirill Dmitrijev is, aki az amerikai delegációval folytat tárgyalásokat.

Budanov szerint világos, hogy Ukrajna kivel áll szemben, ennek ellenére az ország partnereivel együtt folytatja a munkát a háború befejezése érdekében. Megfogalmazása szerint a jelenlegi helyzet legpontosabb leírása továbbra is a „visszafogott optimizmus”.


Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek


Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.

Több millió értékű pénzmosás a hadsereg beszállítójánál: lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában. Kiemelt kép forrása: ukrán rendőrség

A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.

Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.