A jövőben szakértők elvégzik a szükséges vizsgálatokat a hazaszállított halott személyek azonosítása érdekében.
Az ukrajnai háborúban meghalt katonák holttesteit cserélte ki egymás közt az ukrán és az orosz fél
Naponta 50–100 katona esik el az Oroszország elleni háborúban a Kelet-Ukrajnában, ezen a frontszakaszon a legnehezebb a helyzet
A huszti területvédelmi egység négy katonája meghalt, kettő pedig megsebesült, amikor az ellenség tüzet nyitott az állásaikra a háborús övezetben – közölte Vaszil Jakubec
Az Oroszország által Ukrajna ellen február 24-én indított háborúban eddig az ukrán nemzeti gárda 501 katonája vesztette életét harci feladat teljesítése közben, 1697 pedig megsebesült
A luhanszki régióban az oroszok megöltek két kárpátaljai önkéntest, akik az emberek menekítésében vettek részt
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombat éjjel nyilvánosságra hozott videójában azt mondta: eddig mintegy 23 ezer orosz katona vesztette életét a február 24-én kezdődött ukrajnai háborúban.
Az ukrán miniszterelnök közölte, hogy Ukrajna védelmében meghalt katonák hozzátartozói 15 millió hrivnya értékben kapnak egyszeri támogatást
Legalább ötven holttestet emeltek ki a dél-ukrajnai Mikolajiv kaszárnyájának romjai alól, az épületet szombaton orosz rakétacsapás érte.
Az orosz agresszor ellen vívott harcokban elesett ukrán katonák családja egyszeri 15 millió hrivnyás készpénzsegélyt kap Ukrajnában.
Február 18-át tekintik a Debalcevéért vívott harcok végének
Beregszászban a szovjet csapatok Afganisztánból való kivonulásának 33. évfordulójára emlékeztek
A Mennyei Század emlékműve a sportkomplexum közelében lévő területre költözik