Az ukrajnai háborúban meghalt katonák holttesteit cserélte ki egymás közt az ukrán és az orosz fél - hozta nyilvánoságra az ideiglenesen megszállt területek reintegrációjáért felelős ukrán minisztérium szerdán.
A tárca hivatalos honlapján nyilvánosságra hozott közleménye szerint a felek ötven-ötven holttestet adta át egymásnak a Zaporizzsja megyei frontvonalon - írja az MTI.
"Az ötven ukrán elesett közül 37-en a mariupoli Azovsztal üzem védelme közben vesztették életüket.
A műveletben ukrán részről a reintegrációs tárca, a hírszerzési, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU), az ukrán fegyveres erők vezérkara és más ukrajnai rendfenntartó szervek vettek részt" - tájékoztatott a minisztérium. A tárca arra nem tért ki, hogy mikor hajtották végre a cserét.
Az Ukrajinszka Pravda hírportál emlékeztetett arra, hogy a mostanit megelőzően ilyen cserét a két oldal június 2-án hajtott végre, akkor 160-160 holttestet adtak át egymásnak. Hanna Holovko, az Azov ukrán ezred sajtótitkára akkor azt mondta, hogy mind a 160 ukrán holttest az Azovsztal romjai alól került elő, és a holttestek közül legalább 52 az Azov ezredhez tartozó katonáknak a maradványai. Eddig a Mariupol védelmében elesett 210 ukrán katona holttestét kapta vissza az ukrán oldal, a többségük az Azovsztal elleni orosz támadásokban vesztette életét. A stratégiai fontosságú, azovi-tengerparti Mariupolt március 1-je óta tartotta ostrom alatt az orosz hadsereg, és május 20-án vette át az ellenőrzést a teljes város fölött.
Az ukrán vezérkar eközben szerda délutáni helyzetjelentésében azt írta, hogy az orosz erők a Donyeck megyei Szlovjanszk elleni offenzíva folytatására összpontosítanak, a stratégiai jentőségű városra légicsapást mértek,
a környező településeken lévő polgári infrastruktúra ellen pedig tüzérségi támadásokat hajtottak végre.
"Az ukrán katonák sikeres ellenállást tanúsítanak az ellenséggel szemben, megakadályozva, hogy javítsa taktikai helyzetét Szlovjanszk irányában" - jelentette ki a vezérkar.
Olekszandr Motuzjanik, a védelmi minisztérium szóvivője közölte, hogy Oroszország Iszkander-M rakétarendszereket telepített az általa 2014-ben megszállt Krím félszigeten, Herszon megye közigazgatási határától nyolc kilométerre. "Továbbra is fennáll az ellenséges rakétacsapások veszélye a Krími Autonóm Köztársaság területéről Ukrajna más régióiban lévő katonai és polgári célpontok ellen" - emelte ki a szóvivő. Közölte továbbá, hogy az orosz erők blokkolják a polgári hajózást a Fekete-tenger északnyugati részén.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.