Egy Donald Trumpot ábrázoló óriásplakát borzolja a kedélyeket Teherán belvárosában.
Donald Trump amerikai elnök kijelentette, hogy országa folytathatja a hírszerzési információk megosztását Ukrajnával.
Ennek ellenére volt képes "jól elboldogulni" Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.
Az elnök bejegyzése szerint "erős megfontolás" tárgyává tette, hogy szankciókat, köztük banki szankciókat, valamint vámokat vezessen be Oroszországgal szemben.
John Healey brit védelmi miniszter csütörtökön közölte Pete Hegseth amerikai tárcavezetővel, hogy Európa teljesíti Washington elvárását, és „felnő a feladathoz” a biztonság és Ukrajna támogatása terén.
Az amerikai adminisztráción belül zajlik az egyeztetés arról, hogy kik legyenek tagjai a delegációnak.
Mindannyian igazságos és tartós, de az erő pozíciójából kiinduló békét akarunk, ez Donald Trump érdeke is, és ha ezt el akarja érni, akkor ez csak az EU és tagállamai támogatásával lehetséges - jelentette ki Ursula von der Leyen.
Rutte hangsúlyozta: "fontos, hogy Ukrajna erős pozícióban legyen", amikor megkezdődnek a béketárgyalások a konfliktus lezárása érdekében.
Marco Rubio a Kreml narratívájába illő kijelentést tett.
Ukrajna számára a USAID az egyik legfontosabb fejlesztési és segélyezési forrás volt.
Nagy-Britannia összes hírszerző szolgálata és katonai intézménye is utasítást kapott, amely kifejezetten megtiltja az USA által megszerzett titkosszolgálati adatok továbbítását Ukrajnának.
Franciaország és az Egyesült Királyság az elmúlt időszakban kulcsszerepet játszanak az Egyesült Államok és Ukrajna közötti diplomáciai feszültségek kezelésében.
Az elmúlt napokban komoly hullámokat vert a közösségi médiában Elon Musk egyik kijelentése, miszerint az Egyesült Államoknak ki kellene lépnie a NATO-ból.
Donald Trump kongresszusi beszédében kitért az Ukrajnával kötendő gazdasági partnerségre, az orosz békejavaslatra és az amerikai energiakitermelés fokozására.
Ukrajna készen áll a tárgyalásra annak érdekében, hogy közelebb kerüljön a tartós békéhez - számolt be Donald Trump amerikai elnök.
A botrányba fulladt washingtoni találkozót követően az Egyesült Államok és Ukrajna ismét próbát tesz a ritkaföldfém-megállapodás aláírására.
A légierő parancsnokságának jelentése szerint keddre virradó éjjel az orosz hadsereg összesen 99 drónt vetett be ukrajnai célpontok ellen.
Merz elmondta: Véleményem szerint ez nem spontán reakció volt Zelenszkij kijelentéseire, hanem egyértelműen szándékos eszkaláció az Ovális Irodában tartott tárgyaláson.
Donald Trump elnök döntése szerint addig nem érkezik további amerikai fegyverzet Ukrajnába, amíg az ország vezetése nem bizonyítja elkötelezettségét a békefolyamat iránt.
Donald Trump amerikai elnök a nemzetbiztonsági vezetőivel fog tárgyalni
A tiltakozók azt kifogásolták az alelnökkel szemben, hogy köszönetnyilvánításra szólította fel és krizitálta Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt.
"Mi békét akarunk. De nem akarjuk mindenáron, garanciák nélkül" - hangsúlyozta Macron.
A brit kormányfő megismételte azt a többször is hangoztatott véleményét, hogy amerikai biztonsági garanciavállalások nélkül nem lehetne garantálni a megállapodást, és az egyezménynek nem is lenne elrettentő ereje.
„Biztosan tudom, hogy az amerikai kormányzat rendkívül elkötelezett amellett, hogy tartós béke jöhessen létre Ukrajnában. Ehhez nyilvánvalóan az szükséges, hogy mindannyian közösen dolgozzunk e cél érdekében” – mondta a főtitkár.
Duda kijelentette: az eddigi tapasztalatokat figyelembe véve, nem lát az Egyesült Államokon kívül olyan erőt a világon, mely "képes volna megállítani az orosz agressziót".
Zelenszkij azt írta: Ukrajna nagyon hálás az Egyesült Államoknak az amerikai kormány által nyújtott segítségért.
Az ukrán államfő a Fox News hírtelevíziónak adott interjúban fejtette ki véleményét a pénteki szóváltással kapcsolatban.
"Kitartunk Ukrajna mellett. Eljött az ideje annak, hogy Európa növelje erőfeszítéseit" - reagált Petr Pavel cseh államfő.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Donald Trump amerikai elnökkel és J. D. Vance alelnökkel tárgyalt pénteken a washingtoni Fehér Házban Oroszország Ukrajna elleni háborújáról, a megbeszélés végig emelt hangon folyt.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken idő előtt elhagyta a Fehér Házat, miután összetűzésbe került Donald Trump amerikai elnökkel és J. D. Vance alelnökkel.
Az EU ragaszkodása a multilaterális, szabályokon alapuló nemzetközi rendhez hirtelen nagyon vonzóvá vált minden olyan állam számára, amely most némileg kétségbeesetten keresi a helyét a felbolydult világpolitikában.