A borotválás így nem okoz irritációt

A szőrtelenítés egyik legelterjedtebb módja a borotválás, ez azonban olykor irritációval is járhat - különösen a hónalj, az arc, az áll, a bikinivonal és az intim területek környékén. Hogyan előzhetjük meg, illetve mit tehetünk, ha már kialakult a fokozott érzékenység?

Hirdetés

A borotválkozás után jelentkezhet kipirosodás, viszkető és égő érzés, valamint enyhe fájdalom, de egyeseknél kis piros dudorok is megjelenhetnek. A kellemetlen tünetek néhány napon belül általában maguktól elmúlnak, de a gyulladáscsökkentő, hidrokortizol tartalmú krémek segíthetnek a panaszok enyhítésében. Ezen kívül azonban számos házi praktikát is bevethetünk - írja a Házipatika.com.

Borogatás, gyógyító fürdő

A hideg borogatás hűsíti és megnyugtatja az érzékeny bőrt, a forró fürdő pedig kitágítja a pórusokat, így enyhülést hozhat duzzanat és irritáció esetén. Egyre elterjedtebb módszer irritáció ellen a zabpelyhes gyógyító fürdő is, amely szintén hatékonyan enyhíti a viszketéssel járó gyulladást.

Aloe vera és kókuszolaj

Segíthet az aloe vera is. Az évezredek óta ismert gyógynövény nedve, illetve az ebből készült gél is remekül alkalmazható gyulladás, kipirosodás és bőrduzzanat esetén. Hasonlóan jó megoldás lehet a kókuszolaj is. Masszírozzuk az irritált bőrbe - fertőtlenítő hatása meghozza majd a várt eredményt!

Hirdetés

Előzzük meg a kellemetlenségeket!

Sokat tehetünk azért, hogy az irritációt minimalizáljuk, vagy akár meg is előzzük a bőrérzékenység kialakulását. Szőrtelenítés előtt például ajánlott egy masszázs kefével vagy peeling kesztyűvel átmasszírozni a bőrt, hogy eltávolítsuk az elhalt hámsejteket a területről.

A fent már említett forró fürdő nemcsak a kialakult irritáció esetén javasolt, hanem borotválás előtt alkalmazva ahhoz is hozzájárulhat, hogy könnyebben és hatékonyabban szabaduljunk meg a felesleges szőrszálaktól. Így bőrünket is kevésbé irritáljuk majd. Emellett ajánlott az ápoló borotvahab használata, amelyen könnyebben siklik majd a borotva.

Ami az eszközt illeti, mindig éles, új borotvát használjunk. Egy régi, életlenebb darab ugyanis jelentősen megnöveli az irritáció veszélyét. Érzékeny bőr esetén jó ötlet lehet csökkenteni a borotválás gyakoriságát is. Ugyanis nem tesz jót a bőrnek, ha mindennap "meggyötörjük". Fontos továbbá, hogy mindig a szőr növekedésével megegyező irányban borotváljunk.

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.

Több millió értékű pénzmosás a hadsereg beszállítójánál: lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában. Kiemelt kép forrása: ukrán rendőrség

A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.

Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.