Ejtették a szexuális bűncselekmény vádját a volt New York-i kormányzó ellen

MTI

Ejtették a szexuális bűncselekmény miatti vádat a volt New York-i kormányzó ellen, mert az illetékes ügyész szerint nem tudja bizonyítani, hogy Andrew Cuomo „illetlenül ért hozzá” egykori asszisztenséhez.  

Hirdetés

A feljelentő Brittany Commisso, a vádhatósági bejelentést követően közzétett kedd esti állásfoglalásában úgy fogalmazott: mindez jól szemlélteti, hogy az áldozatok miért választják a hallgatást a hatalmasokkal szemben - írja az MTI.

„Újbóli áldozattá válásom hervasztó tapasztalata, hogy nem sikerült büntetőeljárást indítani egy sorozatos szexuális zaklató ellen,

ismételten szomorúan szemlélteti, hogy az áldozatok miért félnek felszólalni, különösen a hatalmi pozícióban lévő emberek ellen” – olvasható Brittany Commissónak a Times Union of Albany című helyi hírlapnak eljuttatott közleményében.

„Mikor fogják a hangunkat egységesen elfogadni? Hol tudjuk megvédeni a jogainkat? Sajnos mindez csak újabb példája annak, hogy hol kell jobban teljesítenie a büntető igazságszolgáltatásnak” – hangsúlyozta.

„A befolyásos kormányzati tisztségviselők szexuális bűncselekményeitől csendben szenvedő áldozatoknak, akik azon tanakodnak, mi lesz velük, ha elmondják az igazat azt üzenem: ne tántorítson el titeket mindaz, ami velem történt, hogy felemeljétek szavatokat” – fűzte hozzá.

David Soares – aki New York állam fővárosának, Albany-nak a kerületi ügyésze – kedden kérte az illetékes városi bíróságot, hogy szüntesse meg az eljárást a demokrata párti Cuomo ellen. Soares, aki egyébként szintén demokrata párti, azzal érvelt, hogy bár Commisso együttműködő és szavahihető volt, nem tudnák kétséget kizáróan bizonyítani a vádat.

Mindemellett hozzátette, hogy mélységesen nyugtalanítónak tartja a Commisso által elmondottakat.
Cuomo végig tagadta az ellene felhozott vádakat, és egyelőre nem nyilatkozott a fejleményeket illetően.

A 63 éves politikus ellen benyújtott büntetőfeljelentés szerint

Cuomo „szándékosan és jogtalanul, erőszakkal tette a kezét áldozata blúza alá. és az intim testrészeire”.

Az eset állítólag a kormányzó hivatalos rezidenciáján történt.

A demokrata párti politikus augusztusban mondott le, miután egyre többen vádolták meg szexuális zaklatással. Cuomo akkor azzal védekezett, hogy senkit nem akart megbántani, egyúttal vitatta, hogy az ellene megfogalmazott vádak a bíróságon is megállnák a helyüket.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Ternopilban egy 15 éves iskolás lány többször megszúrta osztálytársát. Fotó: Ukrajna Ügyészsége

Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Ungváron búcsút vettek a fronton elesett Katasinszkij Arturtól. Fotó: Ungvári Városi Tanács

Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.

 Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás képén túlélőket és áldozatokat keresnek egy találatot kapott lakóépület törmeléke közt Dnyipro ukrán nagyvárosban egy éjszakai orosz rakéta- és dóntámadás után, 2026. április 25-én (Fotó: MTI/EPA/Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás)

A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.

 Ungvár belvárosa (Fotó: Wikipedia)

A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.

Újabb csapást mért az ukrán haderő az Oroszországban lévő tuapszei olajfinomítóra. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.

Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.