A mesterséges intelligencia is képes hallucinálni, ha nem hagyjuk eleget pihenni
 / Mozaik

Az alváshiány nemcsak az emberi szervezetet viseli meg, hanem úgy tűnik a gépeket sem kíméli.

Hirdetés

A gépek és a központi idegrendszerrel rendelkező élőlények között az egyik legalapvetőbb különbség, hogy utóbbiaknak a pihenés elengedhetetlen létszükséglet, írta a Hirado.hu.

A Los Alamos Nemzeti Laboratórium kísérletei azonban megcáfolni látszanak ezt az elméletet, mivel úgy tűnik, az élő agyat utánzó mesterséges intelligenciák ebben is utánozzák a kapott mintákat – írja az American Scientific.

A laborkísérletek során olyan ideghálózatokon dolgoznak, amelyek megközelítik az emberek és más élőlények érzékelési mintáit. Ez annyit jelent, hogy a mesterséges intelligencia, akár egy gyermek, elkezdte különböző csoportokba pakolni a látott objektumokat. Kiderült, hogy bár egy gyermek nem tudja mi az antilop, az oroszlán, vagy épp a pingvin, mégis külön csoportokba teszi őket. Ugyanígy viselkedik a mesterséges intelligencia is.

Hirdetés

Fény derült arra is, hogy a folyamatos tanulás állapotába kényszerült intelligencia előbb-utóbb túlterhelődik, és instabillá válik. Ebből az következik, hogy szüksége van bizonyos pihenőidőre. A kísérletet lefolytató szakértők eszköztárában utolsó lehetőségként merült fel az instabil hálózat helyrehozatala érdekében egy, az alváshoz hasonló szimuláció.

Az eredmények azt mutatták, hogy a mesterséges intelligenciának is szüksége van az alváshoz hasonló állapotra, hogy megtartsa stabilitását, és ne érjék hallucinációk.

Mivel a kutatók egyre inkább az emberi idegrendszerhez hasonló hálózatokat építenek, aligha meglepő, hogy a gépeknek is hasonló igényei támadnak, mint az embernek. A gépi alvás tanulmányozása segíthet az emberi alvás megértésében is.

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.