/ Gazdaság

Véget ért az uborkatermesztőknél a tavaszi fűtött hajtatási szezon, a gazdák hozzá láttak a másodvetés előkészítéséhez. Sajnos a termelők többségénél csalódást jelentett az elért bevétel. Nosztalgiázva emlegették a tavalyi (2020-as) évet, hogy akkor milyen jó árak voltak, és mennyivel többet tudtak félre tenni a szezon végén. Különösen erős ez a vélemény a fűtetlen fóliasátrakban hajtató gazdáknál, míg a korai fűtött uborkatermesztőknél sokkal árnyaltabb a kép. Ők a tavaly áprilisi időszakra emlékeznek úgy, mint egy rémálomra, amikor a COVID járvány miatt bezártak a piacok, és csak mélyen az önköltség alatt lehetett megszabadulni a megtermelt uborkától.

Hirdetés

Mint mérnök, én a számok embere vagyok, ezért megpróbáltam kielemezni az árak alakulását az elmúlt évek tavaszi szezonjaiban, és ez alapján értékelni az idei évet.

„Almát almával, körtét körtével lehet csak összevetni!”

Mielőtt neki látnánk a különböző „évjáratok” összehasonlításához, pontosítanunk kell, hogy milyen konkrét időszakokról beszélünk. Vidékünkön a korai fűtött uborka-hajtatással foglalkozó gazdák többsége február elseje körül vetési időponttal indítja a palántanevelési szezont, amit a március elseje környéki kiültetés követ. Megfelelő körülmények között a piacon április elseje körül jelenhetünk meg. Sokkal előbbre nem nagyon éri meg időzíteni a termelést, mivel a februári időszakban ugrásszerűen megnőne a fűtési költségünk, míg a piacon márciusban még nem igazán van igény nagyobb mennyiségben uborkára. A szedési időszak végét általában a pravoszláv pünkösdhöz szoktuk időzíteni, azaz június első-második hetéig. Ekkor már érdemes felszámolni az állományt, ugyanis az uborka piaci ára ezután lezuhan, a vásárlók csak a sokkal szebben kinéző, fűtetlen fóliasátrakban vagy már a szabadföldön termett salátauborkát veszik meg. Ezen kívül idő kell a fóliasátrak előkészítéséhez is a másodvetésű uborka, vagy őszi paradicsom kiültetéséhez. Ha utánaszámolunk, akkor láthatjuk, hogy a tavaszi fűtött uborka betakarítási időszaka mintegy 10 hétig tart, azaz április elejétől július elejéig. Amikor a különböző évek uborkahajtatási szezonjait hasonlítjuk össze, akkor általában ezt az időszakot vesszük alapul. Így betartjuk az „almát almával, körtét körtével” elvet.

Az átlagos 2021-es tavaszi uborkaszezonról

Felhasználva az elmúlt évek feljegyzéseit a piaci árak alakulásáról a nagyszőlősi nagybani zöldségpiacon, elkészítettem egy grafikont. A diagram alapján az idei tavasz egy szokványos hajtatási szezon volt. Az uborka nagybani felvásárlási ára valamivel 40 hrivnya felett indult, majd a kínálat növekedésével csökkent az ára. Jól kirajzolódik a húsvét előtti hirtelen áremelkedés, valamint a húsvét utáni megszokott áresés is. Ezt követően kisebb nagyobb kilengésekkel, de többé-kevésbé a „trend-vonalat” azaz egy átlagos áresési vonalat követve csökkent az uborka felvásárlási ára a nyári dömpingre jellemző 8 hrivnya (+/-) 50% sávba, azaz a 4-12 hrivnya közötti árakra. Ebben a sávban ingadozik azóta is. Összehasonlításul mellékelem a 2019-es évre elkészített grafikont is, ami szinte ugyanolyan jellemzőkkel rendelkezik.

Hirdetés

Uborka árak

De hát akkor miért érzik úgy a gazdák, hogy ez az év gyengébb volt az előző éveknél? Ennek oka elsősorban az időjárásban keresendő. A 2021-es év tavasza kifejezetten hűvös volt, hideg éjszakákkal és borús nappalokkal. Ilyen körülmények között nagyon megnövekednek a fűtési költségek, miközben a szedett termés mennyisége elmaradt a megszokottól. Például az április hónap folyamán a betakarított uborka termésmennyisége mintegy 30-40%-kal maradt el az elvárttól, ezzel együtt az árbevétel is. Miközben a fűtési költségek, mint már említettem, kiugróan magasak voltak. Nem sokat javított a helyzeten a májusi időszak sem. Annak ellenére, hogy ebben a hónapban is sokat kellett fűteni, az uborka aktuális ára általában a trendvonal alatt volt, tehát a viszonylag nagyobb szedések sem eredményeztek magas árbevételt.

A „bolond” COVID-os 2020-as év

Az uborka árának alakulásában a tavalyi, 2020-as év rendkívülinek mondható. Mint már említettük, a COVID járvány miatt elrendelt karantén intézkedések a piacokat is érintették. Áprilisban a termelők sokszor nem tudták kinek eladni az árujukat, vagy csak irreálisan alacsony árat ajánlottak érte. Sokan feladták az értelmetlennek tűnő erőfeszítést a fűtött állomány fenntartásáért, míg a fűtetlen hajtatással foglakozó gazdák sokáig nem mertek hozzáfogni a termesztéshez. Ez májusra, amikor megnyitották a zöldségpiacokat, olyan hiányt generált, hogy az uborkaárak rég nem látott magasságokba emelkedtek, s ott is maradtak egészen június végéig. Úgyhogy aki az „összeszorított fogak” taktikáját választotta, s nem adta fel, tetemes bevételre tett szert. Jól látható ez a mellékelt diagramon is, hisz a trendvonal, ahelyett, hogy csökkent volna, folyamatosan emelkedett. De ez egy minden szempontból rendkívüli évnek bizonyult, ennek megismétlődésére számítani hiba volt. Sajnos idén nagyon sok termelő elkövette ezt a hibát, és csak nagyon későn kezdte el a szezont. Így lemaradtak a viszonylag elfogadható májusi árakról, és beleszaladtak az önköltség közelében ingadozó nyári dömpingárakba.

Gál István falugazdász,
Pro Agricultura Carpatika Alapítvány

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Lövöldözés Rivne megyében: egy katonát vettek őrizetbe a toborzók elleni támadás miatt. Fotó: Ukrajna Ügyészsége

Egy 48 éves katonát tartóztattak le Rivne megyében, miután tüzet nyitott a TCK-munkatársakra. Ketten megsérültek.

Halálos vasúti baleset történt Lviv megyében. Fotó: DSZNSZ

Súlyos baleset történt Lemberg megyében, ahol egy személyvonat darus autóval ütközött. A mozdonyvezető a helyszínen életét vesztette.

Újabb kárpátaljai védő vesztette életét a fronton.

A Huszti járásból származó Vaszil Rohacs 2026. április 16-án vesztette életét a fronton.

A munka ünnepe Párizsban – Fotó: Unsplash

A munka ünnepe a munkavállalói jogokért folytatott nemzetközi küzdelemből nőtte ki magát.

Zelenszkij aláírta: újabb 90 nappal meghosszabbítják a hadiállapotot és a mozgósítást Ukrajnában. Fotó: president.gov.ua

A rendkívüli intézkedések legalább augusztus 2-ig maradnak érvényben, miközben a kormány már a rendszer átalakításán is dolgozik.

Zelenszkij: Moszkva hosszú távú tűzszünetbe is beleegyezhet bizonyos szankciók enyhítéséért vagy eltörléséért cserébe

"Mindez komoly kockázatot jelent Ukrajna számára" - állapította meg az elnök.

Ukrán gabona. Illusztráció. Fotó: Kárpátinfo.net

Az izraeli döntés egyértelmű jelzés más kormányok hajóüzemeltetői és a biztosítótársaságok számára, és bizonyítja Ukrajna jogi és diplomáciai lépéseinek hatékonyságát.

Megrendítő búcsúztatás Munkácson: a 95. dandár katonáját 568 napig eltűntként tartották nyilván. Fotó: Munkácsi Városi Tanács

Munkácson végső búcsút vettek Budkai Petrótól, aki 568 napig eltűntként szerepelt.

A rendőrök a jármű kerekeire célozva állították meg az agresszív sofőrt. Videórészlet

A rendőrök lövésekkel állítottak meg egy agresszív kamionsofőrt Kárpátalja bejáratánál. A férfi ráhajtott a rendőrökre és menekülni próbált.

Olekszandr Szirszkij, az Ukrán Fegyveres Erők főparancsnoka. Fotó: Олександр Сирський/Телеграм

A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.