Így tudjuk tartósítani a zöldfűszereket
Így tudjuk tartósítani a zöldfűszereket

Most van az az időszak, amikor rengeteg a zöldfűszer a kertben, a piacon és a boltokban is. Ilyenkor érdemes eltenni belőlük későbbre. Egyik módszerrel sem lesznek ugyanolyanok, mint frissen, de ettől függetlenül érdemes mentenünk belőlük bőséggel.

Szárítás

Az egyik legegyszerűbb módszer. Kössünk össze csokorba egy adag zöldfűszert, lehetőleg gumival, szorosra a szárvégen, mert ahogy szárad, kisebb lesz az átmérője, azaz széteshet, ha csak egyszerűen madzaggal kötjük meg, nem túl szorosan. Lógassuk fel egy nagyjából szobahőmérsékletű, nem poros, száraz, sötétebb helyen. Ne érje tűző napfény semmiféleképpen. Tökéletes erre a kamra, persze csak ha száraz, illetve nem hajlamos penészedésre. Vagy egy fészerféle is jó lesz. Nagyjából egy hét után készre száradt, megtartotta zöld színét és nem fakult ki szürkére. Ezután egészben vagy összemorzsolva üvegben tároljuk. Lehetőleg szintén sötét helyen, hisz a tűző napfény kifakítja - írja a napidoktor.hu.

Szárítani aszalóban és sütőben is lehet. Ilyenkor arra kell figyelni, hogy terítsük szét a fűszert, ne rakjunk egymásra több réteget. Aszalóban és sütőben (nagyon alacsony hőfokon) pár óra alatt kiszárad. Amikor kihűlt, ugyanúgy üvegben tárolhatjuk.

Fagyasztás

A másik nagyon kedvelt mód a fagyasztás. A fűszert tisztítás után felaprítjuk, vagy szárastól együtt zacskóba tesszük. Fontos, hogy ne legyen vizes a fűszernövény. Én az aprított petrezselymet, kaprot és koriandert kis műanyag, lezárható fedelű tálkába teszem, és így fagyasztom le. Amikor szükség van az ételhez rájuk, egy kiskanállal lekapargatok annyit, amennyi kell. Nem kell nagyon kaparni, hiszen ha nem volt vizes a fűszer, nem fagyott teljesen össze. Olvasztás után azért nem lesz olyan szép, mint újkorában, de főzelékekben, egytálételekben és levesekben így is megállja a helyét.

Sózás

A só tökéletesen tartósít mindent. A zöldfűszereket is. Ezzel a módszerrel lestyánt szoktam eltenni. A megtisztított leveleket rétegezve üvegbe teszem, és minden réteget megsózok. Egy kisebb befőttes üvegnyi megy így a hűtőbe, én ott is tárolom. A lestyán levesben és főzelékben nagyon finom, nekem ez a mennyiség elég egy évre. Viszont a sózásánál figyeljünk arra, hogy akkor sózzuk meg a készülő ételt, ha ezt a zöldfűszert már beletettük. Ezzel a technikával is lehet mindenféle zöldfűszert tartósítani, ki kell tapasztalni, hogy nekünk melyiknél passzol ez a módszer.

Olajos módszer

Gondoljunk csak a pesztóra a bazsalikommal! Ugye? Aprított zöldfűszer, olívaolaj, só. Ez az alap. Nekem ez a módszer bazsalikomhoz, oregánóhoz tökéletesen illik. Majoránna is elbírja.

Az erősebb levelű zöldfűszereket, mint pl. a curry levél vagy a zeller, akár kevés kókuszzsírban vagy olajon enyhén megdinsztelve is tárolhatjuk. Amikor kihűlt a dinsztelt fűszer, jól záródó üvegbe tesszük. Hűtőben így is jó egy hónapot eláll komolyabb szín- és aromaveszteség nélkül.

Ecettel

Másik kiváló természetes tartósítónk az ecet. Leginkább tárkonyt szoktam ecettel eltenni, mert a legtöbb esetben amibe illik a tárkony, abba illik az enyhén savanykás íz is. Ragulevesek vagy krumplifőzelék például. Egy jól zárható üveget az aprított fűszerrel megtöltünk – nem teljesen tele –, majd felöntjük ecettel. Átrázzuk, hogy ne maradjon levegős, ezután lezárjuk. Sötét kamrában évekig is eláll így a fűszer. Mindkettő felhasználható lesz majd, az ecet és a zöld is, de ebben az esetben arra figyeljünk, hogy maga a fűszer is savanykás lesz. 

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.