Testünk negyvenéves kor fölött már sok mindenben másképp működik, mint mondjuk a húszas éveinkben - csökken az izomtömeg, a csontsűrűség, lassul az anyagcsere, és megnő bizonyos betegségek kialakulásának kockázata. Éppen ezért nem árt tisztában lenni azzal, hogy mi mindenre van szüksége a szervezetünknek ebben a korban.
B12-vitamin
Nagyon fontos a megfelelő vér- és agyműködéshez. Általában az állati eredetű ételekből, húsokból, tojásból, halakból nyeri a szervezet, de ötvenéves kor körül már kevésbé könnyen szívódik fel a szervezetben. Éppen ezért a negyvenes éveinkben, még mielőtt betöltjük az ötvenet, érdemes lehet táplálékkiegészítő formájában is szedni. Vízben oldódik, így a felesleges mennyiség kiürül a vizelettel - írja a Házipatika.com.
Kalcium
Fontos a csontok, izmok egészségéhez, és kutatások szerint a megfelelő kalciumbevitel csökkentheti a szívroham , a stroke és a keringési zavar kialakulásának kockázatát. Megfelelő táplálkozással bevihető belőle elégséges mennyiség, de időről időre érdemes ellenőriztetni a kalciumszintünket, hogy szükség esetén pótolhassuk az esetleges hiányt.
D-vitamin
Hiánya cukorbetegség, szívbetegség, szklerózis multiplex és különféle rákos megbetegedések kialakulásához is vezethet, emellett pedig nagyon fontos, hogy a kalcium megfelelően szívódjon fel a szervezetben. Legjobb forrása a napfény, de ha fényvédőt viselünk, akkor nem termelődik, így szinte bármilyen életkorban indokolt lehet táplálékkiegészítő formájában szedni - negyven fölött különösen.
Magnézium
Kulcsszerepe van a vérnyomás szabályozásában, hiánya pedig cukorbetegség, szívbetegség és különböző gyulladások kialakulásához vezethet. Az izom- és idegrendszer, valamint a szív egészsége miatt is fontos. Kiegyensúlyozott táplálkozással bevihető belőle a kellő mennyiség, de szintjét érdemes rendszeresen ellenőriztetni. Ha véletlenül túl sok magnéziumot viszünk be, attól sem lesz komolyabb bajunk, de hasmenést, hasfájást és hányingert okozhat.
Kálium
Szabályozza a vérnyomást, menopauza után lévő nőknél pedig hiánya növelheti a stroke kialakulásának esélyét, ugyanakkor csak akkor szedjünk belőle pluszban, ha az orvos elrendeli, mert emésztőrendszeri problémákat okozhat.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.