Vízipisztolyokat vetnek be egyes velencei szállodák a galambok és a sirályok ellen

MTI

 / Mozaik

Vízipisztollyal "fegyverzik fel" vendégeiket egyes velencei szállodák a falánk galambok és sirályok ellen, amelyek agresszívan csapnak le a szabadban reggeliző vagy ebédelő vendégek szendvicseire, pizzáira és más harapnivalóira.

Hirdetés

"Amint feláll egy vendég az asztaltól, 10-15 galamb és sirály csap le az ott maradt ételekre, összetörve üvegpoharakat, tányérokat és egyéb károkat okozva" - mondta el a Corriere del Veneto című regionális lapnak az egyik történelmi szálloda, a Gritti Palace igazgatója, Paolo Lorenzoni, aki szerint már nem egyszer fordult elő, hogy a szálloda kárpótolni kényszerült a vendégeket a veszendőbe ment fogásokért vagy a foltokért a ruhájukon, írja az MTI.

Gyakran érkezik hír olyan esetekről is, amikor a madarak a teraszokon étkező vendégek vagy a Szent Márk téren sétálók kezéből ragadják ki az ennivalót, akár a fagyit is.

A "rablómadarakkal" torkig vannak a velenceiek is.

A velencei szállodák már évek óta próbálkoznak különféle ötletekkel, most leginkább a vízipisztoly látszik beválni. "A vízipisztoly működik. Mihelyst a galambok meglátják, elmenekülnek" - mondta Paolo Lorenzoni.

Az igazgató szerint a madarakat a narancsszín riasztja el, ezért narancssárga vízipisztolyokat szereztek be vendégeik számára. Mint mondta, szinte nincs is szükség a vízipisztoly használatára, még arra sem, hogy a vendégek kézbe vegyék, elég, ha ott tartják maguk mellett az asztalon, a galambok már a puszta látványukra elmenekülnek.

A "rablómadarak" okozta probléma olyan komoly, hogy a velencei szállodák szövetsége, az AVA a héten külön tanácskozáson vitatta meg a védekezés lehetőségeit.

Vannak szállodák, amelyek sólymokkal űzik el a galambokat és a sirályokat, a Gritti Palace-ba például hetente kétszer hívnak solymászt, aki két ragadozómadarat, egy alacsonyabban és egy magasabban repülő sólymot vet be a turistákon élősködő galambok, sirályok ellen. A módszer nagyon hatékony, csakhogy a solymászok szolgáltatásai drágák, egy évre 30 ezer euróba kerülnek.

A gyerekek által olyannyira kedvelt és sokat fényképezett galambok és sirályok az egyik legnagyobb problémát jelentik a szállodások, vendéglősök és mindazok számára, akik a szabadban étkeznek

- állapította meg Enrico Mazzocco, a vízipisztolyos megoldást ugyancsak alkalmazó Hotel Monaco&Grand Canal igazgatója, aki szerint a madarak bizonyos évszakokban különösen agresszívak és sok kárt okoznak.

A madarak higiéniai, közegészségügyi, környezeti és műemlékvédelmi problémát is jelentenek - mutatott rá Francesco Boemo szakértő, a témában tartott szeminárium szervezője. Hangsúlyozta, hogy a védett sirályokat és galambokat az érintettek csak kíméletes eszközökkel űzhetik el, a vízipisztolyon és a sólyommal való fenyegetésen kívül például különleges hanghatásokkal vagy olyan speciális szagokkal, amelyeket az emberek nem éreznek.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.

Több millió értékű pénzmosás a hadsereg beszállítójánál: lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában. Kiemelt kép forrása: ukrán rendőrség

A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.

Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.