Jézus vállán megpihenhetsz

„Hozzád menekülök, Uram, ne szégyenüljek meg soha! Ments meg, szabadíts meg irgalmasan! Fordítsd felém füledet, és segíts meg! Légy erős kősziklám, ahová mindig mehetek, melyet segítségemre rendeltél, mert Te vagy az én sziklaváram.” (Zsolt 71, 1–3)

Ma rosszul, vagy inkább szomorúan kezdődött a napom. Gondoltam, leírom, mert nagyon tanulságos. El is kezdtem írni, de kitöröltem a számítógépemből. Nem szabad ezt rögzíteni. Fáj, ami történt, de túl kell lépnem. Röviden csak annyi történt, hogy megint bíztam valakiben, és megszégyenültem. Ma fedeztem fel, hogy egy „ájtatos rabló” kezébe kerültem újra. Nem tudok mit tenni, menekülök a csalódásommal, szégyenemmel az Úrhoz. Benne találok nyugalmat, békét a lelkemnek.

Csodálatos a ma reggeli igém. Amikor elolvastam, egy gyermekkori emlék, egy kép jutott eszembe. Több helyen láttam ezt a képet. Beláthatatlan, viharos nagy tengerben egyetlen sziklacsúcs, azon egy kereszt. A kereszt aljában egy fiatal női alak, tépett, ázott ruhában, szétbomlott, zilált hajjal. Látszik, hogy a tengeri vihar közepén ez a nő menekül, kapaszkodik a keresztbe. A tenger hullámai körülzárták, de ő öleli a keresztet és felfelé néz.

Ez a kép egy hasonlat. Nem tudom, ki lehet a festője, de gondolom, így képzelte el a festő az életet. Az élet nagy viharában, a tajtékzó hullámok között is van lehetőség a megmaradásra a sziklán! A kereszt a megingathatatlan sziklán áll, aki belekapaszkodik, megmenekülhet. A sziklán, a kereszt alatt csak felfelé szabad nézni. A mélység, a hullámok, a cikázó villámok között is él ez a nő, a kereszt alatt, mert felfelé tekint. Csak fentről jöhet segítség számára.

Megszégyenültem, mert  nagyon bíztam. Bíztam valakiben és bíztam magamban, hogy jól ítélem meg, jól látom a személyt. Nem láttam jól! Vesztes vagyok újra!

Olyan jó, hogy minden vihar, minden csalódás, összetörés után menekülhetek az én Úr Jézusomhoz. A kereszt még most is áll! Semmibe, senkibe nem kapaszkodhatok, csak az Úr Jézusba. A viharzó tenger közepén egyetlen szikla áll, és ott nincs semmi más, csak a kereszt.

Olyan sok a hajótörött élet ebben a világban! Nagyon sokan menekülnek, keresik az oltalmat, menedékhelyet a túléléshez. Mindenki fél, aki menekül. A félelem megbénít, nincs világosság, nincs látás, csak pánikszerű menekülés. De hová? Jézus Krisztus az a szikla, amely nem inog, a kereszt az a hely, ahol minden menekülő védelmet, oltalmat és szabadulást találhat. Még mi, hívő emberek is olyan nagy árat fizetünk, amikor a saját szemünk, látásunk, hiszékenységünk, bizalmunk után megyünk. Kérdezhetné valaki, jogosan: „Akkor soha nem szabad bízni az emberekben? Mindenki gyanús, aki él?”  

Úgy szeretném megtanulni, utánozni Jézust! Nem bízta magát az emberekre! Mert tudta, mi lakik az emberben! „Bízzál az Úrban, a magad értelmére pedig ne támaszkodj!” Hányszor szégyenültél meg, kedves Olvasóm?

Megszégyenülünk a bűneink miatt, a hitetlenségünk, és még a bizalmunk miatt is? Igen, sokszor. Ki az első? Kibe helyezem a bizalmamat, reményemet? Kiben vagy kinek hiszek? Úgy tudom magamról, hogy az Úrban bízom, hiszek benne, hatalmában, jóságában, erejében. Magamnak és másnak sem tudnék jobb tanácsot adni, mint amit Pál apostol mondott a megtért börtönőrnek: „Higgy az Úr Jézus Krisztusban és üdvözülsz, mind te, mind a te házad népe” (ApCsel 16, 31).

A megmaradásom, a túlélésem feltétele, hogy higgyek az Úr Jézus Krisztusban! Ő olyan, mint a sziklavár, az erődítmény. Biztos védelem a veszedelem idején. Hányszor kerültél viharba, hányszor menekültél az emberek elől, a megalázás, a szégyen, a gyanúsító, vizsgáló szemek elől?! Hányszor lettél a „bizalmad” áldozata?!

Milyen áldott tudat, hogy van hová futni, menekülni. Van, akibe hittel és bizalommal kapaszkodhatunk. Isten soha nem él vissza a ragaszkodásoddal, bizalmaddal. Ő véle senki nem lesz kiszolgáltatottá! Védetté, szabaddá lehetsz Istennel. Kiálts Hozzá! Ő meghallgat, tedd a kezébe az életedet bizalommal és Ő kegyelemmel takar be. Állandó szükségünk van valakire, akiben bízhatunk, akihez mehetünk gondjainkkal, menekülhetünk félelmünkkel. Akitől kérhetünk, várhatunk segítséget.

Bár megszomorodtam ma reggel, mert csalódtam és szégyellem magam, mégis köszönöm az Úrnak, hogy Ő türelmesen tanít, vigasztal és  békességet adott szívembe. Nem  kell félni az emberektől, de nem szabad több bizalmat helyezni az emberekbe, mint Istenbe. Azaz, Isten legyen előttem az első és Őt kérdezzem, mit tanácsol! Várjak, legyek türelmes, amíg megértem az Ő vezetését. Igen, ez a nehéz. Mert ha nem látom világosan, hogy mit kell tennem, merre kell lépnem, akkor én döntök, cselekszem, szólok és csalódok az emberekben, és megszégyenülök az emberek előtt, de elsősorban Isten és önmagam előtt is. Mert nem figyeltem és nem vártam Istenre. S még mindig van menedékhely, ahol megpihenhetek, elsírhatom  bánatomat az Úr Jézusnak. Ő odafordítja fülét, meghallgat és segít. Nem jó a megszégyenülés, csalódás, de sokat tanulhatok belőle.

Ments meg, szabadíts meg önmagamtól, régi természetemtől, Uram! Légy erős kősziklám, ahová mindig mehetek. Bizalmamat beléd vetem, Te vagy az én sziklaváram, köszönöm.  Ámen.

(Morzsák 4., 2006)

Dr. Tapolyainé Bartha Gizella