/ Mozaik

„Mert ti szabadságra hívattatok, atyámfiai: csakhogy a szabadság ürügy ne legyen a testnek, sőt szeretettel szolgáljatok egymásnak.” (Gal 5:13)

„Lélek szerint járjatok a testnek kívánságát véghez ne vigyétek. Mert a test a lélek ellen törekedik, a lélek pedig a test ellen: ezek pedig egymással ellenkeznek, hogy ne azokat cselekedjétek, amiket akartok.” (Gal 5:16–17)

„Ne tévelyegjetek, Isten nem csúfoltatik meg: mert amit vet az ember, azt aratja is. Mert aki vet az ő testének, a testből arat veszedelmet: aki pedig vet a léleknek, a lélekből arat örök életet.” (Gal 6:7–8)

Az olimpiára eljutni nagy küzdelem, lemondás és megfeszített munka. Az olimpián győzni, dobogóra jutni tudatos önmegtagadás, áldozatvállalás az egyetlen célért, a győzelemért.

Mik a céljaid? Gondoltál már arra, hogy Istennek mi a terve életeddel? Mit áldozol fel érte? Megéri az áldozat?

Miről mondtál vagy mondasz le a célodért? Honnan van erőd?

Észrevetted-e időben, amikor a tested követelt?

Becsaptad már magadat? Másokat? (Csak egy kis engedménnyel.)

Akartad-e megcsalni, becsapni Istent? (Templomba mentél, adakoztál, imádkoztál, olvastad a Szentírást…)

Mi az életed vetése? Mit terveztél, mivel foglalkozol, fáradozol, vagy mit szeretnél elérni? Egzisztenciális, anyagi, szerelmi sikert?

Isten kéri, hogy tervezz Vele! Dolgozz érte, a céljaid irányuljanak Isten akarata felé. Vagy még nem is tudod, hogy mi az Isten akarata az életeddel? Miért vagy, miért élsz, mi lesz veled 5-10-20-40-50-év múlva?

Hosszabbítsd meg az életed horizontját…és kérdezd meg Istent…

Istenem: mi a terved velem? Mi a célod életemmel?

Ha komolyan akarod érteni, látni, tudni, Isten megmutatja.

Hajlandó vagy-e alávetni magadat Isten akaratának?

Nagyon nehéz lemondani arról a szabadságról, amit eddig élveztél? Rabság számodra, ha Isten másfelé tereli az életedet, utadat?

Te döntsd el, akarsz-e dobogóra jutni!

Vigyázz, Isten aranyérme nem azonos a világ kitüntetéseivel, elismerésével! A sikeres élet nem mérhető gazdagsággal és elismeréssel.

Mennyi küzdelemre, lemondásra, áldozatra vagy hajlandó Isten tervének a megvalósításáért? A versenypályán nem vagy egyedül… Az edző szemei kísérnek! De neked kell verejtékezni a célért!

Most döntsd el, most még van időd, fiatal vagy!

Az ellenség csapatostól fog ellened támadni, lebeszél, leértékel, csábít, bosszant, eltereli figyelmedet és erődet, hogy felejtkezz el a nagy célról!

Ne hidd el, lelked ellensége azt akarja, hogy a porban légy, essél össze, bukjál el!    

Isten győzelemre segít, de akard a győzelmet, küzdj! Mindennap kapsz erőt, ha kéred.

Úr Jézusom, én nem vagyok versenyképes, de hiszem, ha Te megfogod a kezem, ha érzem közelségedet, győzni fogok Veled. Segíts győzni önmagam felett, kicsinyhitűségem, félelmeim, vágyaim, indulataim felett.

Őrizd életemet, hogy azt a drága szabadságot, amit Tőled kaptam, el ne rontsam. Vezess, kérlek és követlek.

Ámen

(Morzsák 4., 2006)

Dr. Tapolyainé Bartha Gizella

Címkék
Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök (Fotó: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko)

Az elfogadott 90 milliárd eurós európai támogatási hitel első részletét Ukrajna védelmi célú hazai termelésére fordítják.

A szolgáltatók fittyet hánytak a hatályos jogszabályokra, jól átverték a lakosokat a rezsivel Fotó: AFP

A szolgáltatók fittyet hánytak a hatályos jogszabályokra, jól átverték a lakosokat a rezsivel.