Megalázottságban is tanít az Úr

„Jó nékem, hogy megaláztál azért, hogy megtanuljam a Te rendeléseidet. A Te szádnak törvénye jobb nékem, mint sok ezer arany és ezüst.”(Zsolt 119, 71–72)

Ki szereti, ha megalázzák? Én nagyon nehezen viselem a megalázást… Volt részem megalázásban éppen eleget. S bevallom, még csak nem is az én hibám miatt ért a legtöbb megalázás. Gyermekkoromban csúfoltak, mert szeplős voltam. Nagyobb koromban az egyetemen megaláztak a szegénységemért, nem tudtam elegánsan öltözni, mint a többi lány. Amikor már dolgoztam, megaláztak a gyermekeim száma miatt. Miért szülök olyan sok gyermeket? Fájt, igenis fájt a megalázás!

Most, vénségemre, nagyon fáj, hogy a hitem miatt aláznak meg! Igen, a hitem miatt...

Régimódi a felfogásom, mondják, nem kell a Bibliát mindenben követni. Megértőbbnek kell lenni az emberekkel, elvégre a XXI. században élünk. Különben is, Isten megbocsátja a bűnt, legyen az hazugság, lopás, abortusz, homoszexualitás, válás, vagy kaszinójáték, egy kis kártyázás még nem bűn....

Fáj, nem esik jól, és azért megalázó, mert nem világi emberek mondják. Mindennél jobban fáj, mindennél jobban megaláz, ha bűnt követtem el. Ha vétkeztem az Úr ellen. Lehet, hogy nem tudja senki, talán mosolygok, mert úgy kell, de a lelkem mélyén szégyellem magam. Mocskosnak, mezítelennek és megalázottnak érzem magam.

Bűneimet nem hallgathatom el... Tudom, és a Lélek is érzi, és megszomorodik bennem. Jaj, de nehéz ez az állapot, amikor nem merek az Isten szemébe nézni! Amikor rejtőzöm előle. Igyekszem elfoglalni magam, nem gondolni a rosszra, amit gondoltam, mondtam vagy tettem. De ez sem megy sokáig. Bármerre menekülök, az árnyékom egyre nő és egyre jobban érzem, hogy Isten tekintete követ!

Jó nékem, ha Isten megaláz? Sokszor, nagyon sokszor imádkoztam én is: „Jó nékem, hogy megaláztál, essem inkább a Te kezedbe, Uram, mint az emberek kezébe!”

Istennel ki lehet békülni. Istenhez mehetek, magyarázkodás nélkül elé rakhatom besározódott szennyes ruhámat. Kérhetem, és Ő megbocsát. Kérhetem és feloldoz a bűnöm súlya alól. Soha nem utasított vissza az Úr, ha hozzá mentem, ha kerestem tekintetét.

Meddig bírom a bűn megalázásának állapotát, a takargatást, a menekülést? Ez a nagyobb kérdés. Csak addig, amíg fel nem ismerem, hogy Isten tette rám a kezét, és Ő nem akar magamra hagyni bűneim terhe alatt. Ez a felismerés sem tőlem van, ebben is a Szentlélek segít. Ő mutatja meg bálványaimat, indulataimat, tetteimet, keserűségemet, a lázadásokat szívemben.

Megalázó a felismerés... Sokszor sírva mondtam már: „Uram, már oly régóta ismerlek, követlek, s még mindig itt tartok, még mindig oly silány az életem. Bocsáss meg, Istenem, emelj fel, segíts megváltozni! Szentelj meg, mert nem akarok a szomorúságodra élni!”    

Minden nyomorúság, minden megalázott állapotban tanít Isten. Minden felismerés és bűnbánat után közelebb érzem magamat az Úrhoz. Az Úr nem közömbös a bűneim iránt. Fegyelmez, tanít, készít és nevel a nyomorúsággal. A megalázás még nem verés. A megalázás egy tisztítási folyamat.

Mi, emberek, nem vagyunk gyöngédek egymáshoz. Ha mi megalázunk valakit, akkor az a személy mindig megsérül. Az Úr nem sebezni, de tanítani akar. Az Ő törvényét adta, mint egy biztonságos, jó térképet. Ha követjük, nem tévedhetünk el. Ő tudja, hogy a kísértő életünk minden lépését követi és állandóan azon munkálkodik, hogy eltérítsen az Úrtól, az Ő törvényétől. Igen, a kisbárány is megszökik a nyájtól, nem követi a pásztort. De a Jó Pásztor nem engedi, hogy az eltévedt odavesszen. Utánamegy, felemeli, és visszaviszi a nyájhoz.

Ha eltévedsz, megsérülsz, beszennyeződöl, ha a „farkasok megtépáznak” – csak jajgass, csak ne hagyd abba és hívd a Jó Pásztort! Sem te, sem én nem vagyunk „fölösleges rosszak” az Ő nyájában. Van mit szégyellnünk az engedetlenség, a bűneink miatt, de Isten nem tart haragot egyetlen megalázkodott, bűnbánó gyermekével szemben sem.

Szeretném megtanulni, és életem állandó gyakorlatává tenni az Ő igéjét, törvényét. Nem hagyom abba, küzdök, próbálkozom újra és újra. Mert Istennél mindig lehet újat kezdeni.

Lehet, hogy vesztes leszek, lehet, hogy nyomorúságba kerülök, szenvednem kell, de mi az a kincs, ami többet ér, mint Isten közelsége?! Lemondani, vigyázni, megalázkodni könnyebb akkor, ha tudom, hogy Isten mindig fenntartja számomra az Ő szeretetét.

Oly gyönyörű Dávid imája: „Tudom, Uram, hogy igazak döntéseid, igazad volt, hogy megaláztál. Vigasztaljon meg engem szereteted. Ahogyan megígérted  szolgádnak. Teljesedjék be rajtam irgalmad, hogy éljek, mert törvényedben gyönyörködöm” (Zsolt 119, 75–77).   

Vigasztaló szeretettel közeledik feléd az Úr, kedves Olvasóm. Fogadd el irgalmát és azt az áldott lehetőséget, hogy újat kezdhetsz Szent Lelke segítségével! Ne várj holnapig! Most, ma állj az Úr elé!

(Morzsák 4., 2006)

Dr. Tapolyainé Bartha Gizella