Velem van Istenem…

„Mert én veled vagyok, megőrizlek téged, akárhová mégy, és visszahozlak erre a földre. Bizony nem hagylak el, amíg nem teljesítem, amit megígértem néked.” (1Móz 28, 15)

Isten üzenete, szava, ígérete ez egy házasságra készülő fiatalembernek, Jákóbnak. Eljött az idő, és Izsák, Jákób apja felkészítette fiát és elküldte. Nősülj meg, fiam, itt van az ideje. Menj Mezopotámiába, ott  laknak anyád rokonai is. De jól vigyázz, ne végy feleséget a kannaneusok leányai közül! Lehetnek azok szépek, gazdagok, még okosak is, de vigyázz, eszedbe ne jusson velük házasságot kötni!

Jákób engedelmeskedett apjának, és elindult. Ment oda, ahová édesapja, Izsák küldte. Mondhatta volna ő is, amit ma nagyon gyakran hallani: „Ugyan, ne korlátozza már az én személyes döntésemet! Tudom én, mit csinálok, van magamhozvaló eszem!” Jákób engedelmes volt, és elindult azon az úton, amit apja tanácsolt. Milyen hosszú volt ez az út? Mennyi veszedelemmel, mennyi kísértéssel találkozott Jákób a hosszú úton? Gondolatai mivel foglalkoztak? Hogyan tervezett, milyen lánynak kéri meg a kezét? Milyen feltételei, vágyai voltak Jákóbnak? Milyen szempontjai voltak, mi volt az első és legfontosabb a társválasztásnál? Ő most szabad volt, döntésébe nem szólt bele senki! Legyen szép és csinos az a lány, legyen nagyon gazdag, de azért legyen szorgalmas is? Félje Istent, az én Istenemet, szeressen engem?...

Nem tudjuk, nem ismerjük Jákób gondolatait, vágyát, terveit. Mint a te tervedet, álmaidat, gondolataidat, reményedet is kevesen ismerik, kedves Olvasóm. Te is, én is szabadok vagyunk életútunk megválasztásában, döntéseiben. Felelős emberek vagyunk, „járóképesek”.

A vándorlás első napja letelt. Jákób  elfáradt és lepihent. Párnát nem hozott magával, így jobb híján „fogott egyet az ott lévő kövek közül, azt a feje alá tette, és lefeküdt azon a helyen” (1Móz 28,11). Fáradt volt, pihenni, aludni vágyott. Holnap úgyis folytatja az utat. Nem félt, hogy a vadállatok megtámadják, belecsíp egy kígyó, rabló kirabolja. Nem félt, nem nyugtalankodott, nem volt szüksége nyugtatóra, altatót sem hozott magával, sőt még a kőkemény „párna” sem zavarta.

Jákób szívében béke és nyugalom volt. Biztos, hogy imádkozott, feltárta szívét Isten előtt, elmondta kérését, vágyát őszintén. A kietlen sötét éjszakában, a pusztában ott volt Isten Jákóbbal.

Kedves Olvasóm, bizonyára neked is volt hasonló, hosszú útszakasz az életedben, amit egyedül kellett megtenned. Neked kellett döntened, választanod. Hogyan érzed, ott volt-e veled Isten? Mehetett-e veled Isten oda, arra az útra, amit te választottál?

Igaz, Isten minden utunkról tud, Őt nem lehet kizárni, előle nem lehet rejtőzni. De én azt kérdezem, hogy a döntésed, választásod útjára veled ment Isten? Meghívtad? Kérted, hogy kísérjen, támogasson, vezessen, tanácsoljon, őrizzen?

Jákóbbal vele volt Isten. Szólt hozzá, beszélt vele az éjszaka csendjében – álomban. Ez az álomlátás látomás volt! Isten beszélt Jákóbnak az ő jövőjéről, családjáról, leendő gyermekeiről, unokái unokáiról. „Annyi utódod lesz, mint a föld pora...” (1Móz 28,14)

Beszélt arról a földről, ahol élni, lakni fog, amit Ő, az Isten ad majd neki.

Hogyan lehet ez? Hiszen még nem találta meg a feleségnek valót, még nincs vagyona, birtoka, még nincs utóda. Ha beteljesedne, hogyan lehet ez?

Egyszerű, nagyon egyszerű a válasz: vele lesz Isten és Ő megáldja, és teljesíti azt, amit megígért! „Mert én veled vagyok, megőrizlek téged, akárhová mégy, és  visszahozlak erre a földre. Bizony nem hagylak el, míg be nem teljesítem, amit megígértem neked.”

Isten beteljesítette, amit megígért Jákóbnak. Nagyon nehéz út állt előtte, sok keserű éjszaka és csalódás várt még rá, de Isten soha nem hagyta el!

Hányszor hajtottam fejem kőpárnára, hányszor elkerült az álom, mert féltem, bizonytalan voltam, amikor a magam útján akartam boldogulni! Természetesen Istent kértem, hogy segítsen utamon. De Ő nem sietett, és nem értem a célba. Miért? Hiszen nékem is adott ígéreteket, engem is biztatott, hogy meg fog áldani, velem lesz. Akkor miért volt sikertelen életem néhány útszakasza? Mert magam akartam és választottam utamat! S ha veszélybe került az életem, akkor sikoltottam, esedeztem: most segíts, vezess, Istenem! Mennyi álmatlan éjszakát, mennyi göröngyös, veszélyes és fölöslegesen megtett utat spóroltam volna meg, ha engedelmeskedtem volna Atyámnak!

Most milyen úton jársz, kedves Olvasóm? Azon az úton, amit Isten jelölt ki számodra? Biztos, hogy ahová most készülsz, veled mehet oda is  Isten? Tedd fel a kérdést és hallgasd a választ, szívedben megkapod Isten Szent Lelkének válaszát. Figyelj és légy engedelmes! Isten abban gyönyörködik, ha megáldhat, ha az emberek szíve hálás, életük örvendező. Áldást adó Isten az Úr! Neked is szól az Ő ígérete.

Legyen imádva, áldva a mi szerető Istenünk neve. Mert Ő megbocsát, visszafogad, újra kezd, és kiigazítja életünk útját. Halleluja!

(Morzsák 4., 2006)

Dr. Tapolyainé Bartha Gizella