Legfelső Tanács: Ukrajna a harctéren arat győzelmet, Oroszország kapitulálni fog
Legfelső Tanács: Ukrajna a harctéren arat győzelmet, Oroszország kapitulálni fog

Olekszandr Zavitnyevics elmondta, hogy a háború Ukrajna harctéri győzelmével ér véget, az agresszor ország vezetése pedig törvényszék elé kerül.

Hirdetés

Olekszandr Zavitnyevics, a Legfelső tanács (Verhovna Rada) nemzetbiztonsági és védelmi bizottságának vezetője az RBC-Ukraine-nak adott interjújában elmondta, hogy a háború Ukrajna győzelmével ér véget a harctéren.

Oroszország kapitulációja után pedig törvényszéket tartanak az agresszor ország vezetése felett.

"Teljes győzelmünkkel, Oroszország teljes kapitulációjával. Ennek minden következményével és a hágai törvényszékkel. Vagy talán egy másik városban" - válaszolta arra a kérdésre, hogyan néz ki szerinte reálisan ennek a háborúnak a vége.

Ugyanakkor Zavitnevics hozzátette, hogy ez katonai győzelem lenne.

A közelmúltban a "Rating" szociológiai csoport közvélemény-kutatást végzet,, melynek eredménye szerint június közepén a válaszadók 93%-a úgy gondolta, hogy Ukrajna képes lesz visszaverni Oroszország támadását.

A többség (67%) úgy gondolta, hogy legalább hat hónap vagy több idő kell a győzelemhez (18% szerint - több mint egy év).

A válaszadók negyede (25%) néhány hónapon belüli győzelemben hisz, és körülbelül 6%-a néhány héten belüli győzelemben.

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.