Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a davosi Világgazdasági Fórumon kedden elmondott beszédében kijelentette, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök „olyan ragadozó”, aki nem elégszik meg azzal, hogy „befagyasszák” a konfliktust Ukrajnában.
„2014 óta több kísérlet is volt arra, hogy befagyasszák a háborút a (kelet-ukrajnai) Donyec-medencében. Befolyásos kezesek álltak a kezdeményezés mellé (Angela Merkel volt) német kancellár és (Francois Hollande egykori) francia elnök személyében. De Putyin olyan ragadozó, aki nem éri be fagyasztott termékekkel” – mondta Zelenszkij.
Az ukrán elnök azzal vádolta az orosz államfőt, hogy az „megpróbálja normálisnak beállítani a tömeges deportálásokat, a letarolt városokat és falvakat és azt a rémületes érzést, hogy ez a háború esetleg soha nem ér véget”.
„Valójában Putyin testesíti meg ezt a háborút, és ő nem fog megváltozni”
– tette hozzá.
Zelenszkij ismételten felszólította a nyugati országokat, hogy
támogassák még több fegyverrel Ukrajnát.
Szavai szerint
„egyre nyilvánvalóbb jelei vannak annak, hogy Oroszország esetlegesen újabb agresszióra készülhet Ukrajnán túl is”.
Kiemelte, hogy Ukrajna szövetségeseinek elsősorban harci repülőgépeket kellene biztosítaniuk Kijev számára annak érdekében, hogy az ukrán erők „légi fölénybe” kerüljenek Oroszországgal szemben.
Megjegyezte, hogy az orosz fekete-tengeri flottával szemben már tudtak sikereket elérni, és hangsúlyozta, Ukrajna azt is „bebizonyította, hogy képes megsemmisíteni olyan orosz harci repülőgépeket, amelyeket korábban soha senki nem lőtt még ki”.
Az ukrán elnök arra ösztökélte a nemzetközi partnereket, hogy fektessenek be az ukrán gazdaság fejlesztésébe, mert Kijev ilyen módon lesz képes megerősíteni a Nyugat biztonságát. „Erősítsék meg a gazdaságunkat, és mi megerősítjük az önök biztonságát” – fogalmazott.
A fórum résztvevőihez fordulva Zelenszkij azt kérdezte, hogy ma melyik európai ország tudna az ukránhoz hasonló ütőképes hadsereget kiállítani, amely képes lenne megállítani az orosz agressziót?
„Az önök országai hány férfit és nőt lennének hajlandók küldeni egy másik állam, egy másik nemzet védelmére? Annak alternatívájaként, hogy a következő években együtt kelljen harcolnunk Putyin ellen, nem jobb-e, ha most vetünk véget neki és katonai stratégiájának, hiszen bátor ukrán férfiak és nők már ezt teszik?”
– tette fel a kérdést Zelenszkij.
Elégedetlenségét fejezte ki továbbá a nyugati szankciókkal kapcsolatban arra hivatkozva, hogy azok még az orosz rakétagyártást sem akadályozzák.
„Természetesen hálás vagyok minden egyes szankciócsomagért. A Nyugat nyilvánvaló gyengéje ugyanakkor, hogy az orosz atomipar továbbra sincs globális szankciók alatt, pedig Putyin az egyetlen terrorista a világon, aki túszul ejtett egy atomerőművet”
– fogalmazott.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.
Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.
A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.
A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.
A mostani hosszabbítás 2026. augusztus 2-ig lesz érvényben.
Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.