Volodimir Zelenszkij elnök kedden aláírta a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által hozott szankciók hatályba léptetéséről szóló rendeletet, amellyel betiltotta a Persij Nezalezsnij és az UkrLive ellenzéki televíziós csatornák működését – adta hírül az rbc.ua hírportál az elnöki dokumentumra hivatkozva, melyet a Karpat.in.ua idéz.
A jelentés szerint az RNBO a szankciókat Novivini Mediaholding, Time Media és Teleprostir cégeket ellenőrző három jogi személy ellen hozta.
Ezeknek a tulajdonában olyan korábban betiltott tévécsatornák vannak,
mint a ZIK, a NewsOne, a 112 Ukraine és a most szankcionált Persij Nezalezsnij, valamint UkrLive.
A nevezett tévécsatornákat Nesztor Sufrics, Tarasz Kozak parlamenti képviselőkhöz kötik, akik a hazaárulással meggyanúsított és házi őrizetben tartott Viktor Medvedcsuk ellenzéki pártvezető honatyával állnak kapcsolatban.
Az elnöki rendelettel most életbe léptetett szankciók előírják a többi között a rádiófrekvenciák használatának tilalma, a tévécsatornák számláinak zárolását és bárminemű tevékenységük beszüntetését Ukrajna területén. A szankciók 5 évig lesznek érvényben.
Zelenszkij még az év elején betiltotta a Tarasz Kozak érdekeltségébe tartozó tévécsatornákat,
így a ZIK, a NewsOne és a 112 Ukrajina televíziókat.
Ezt követően ezeknek a tévécsatornáknak az újságírói az újonnan létrehozott Persij Nezalezsnij és UkrLive csatornáknál vállaltak munkát, megkerülve a szankciókat.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke