A testsúly csökkentéséhez elengedhetetlen a rendszeres mozgás. Azonban ha valaki túlsúlyos, sokkal körültekintőbbnek kell lennie, hiszen nem mindig tud ugyanúgy mozogni, mint egy normál testsúlyú ember.
Ha valaki eldönti, hogy végre megszabadul a hosszú évek alatt rárakódott túlsúlyától, két irányból kell megközelítenie a kérdést: egyrészt, meg kell változtatnia az étrendjét, másrészt, el kell kezdenie rendszeresen mozogni. Talán nincs is olyan program, mely ne erre a két alappillérre épülne - írja a Házipatika.com.
Nem megfelelő állóképesség
Természetesen, mondani könnyű, de megvalósítani már jóval nehezebb. A legtöbb túlsúlyos ugyanis sem a megfelelő állóképességgel, sem hajlékonysággal, sem erővel nem rendelkezik, az ízületeire pedig hatalmas teher hárul. Így hiába ajánlják a futást, ha valaki öt perc gyaloglás után is kifullad, vagy az erősítő tornát, ha évek óta a súlyzók közelébe sem ment. Ha gondolkodás és felkészülés nélkül vágunk bele a sportolásba, könnyen sérülés lehet a vége, az pedig szinte biztos, hogy a kudarc, a szégyen vagy a fájdalom miatt néhány alkalom után feladjuk az egészet.
Csináljuk élvezettel
A legfontosabb, hogy olyan tevékenységet találjunk magunknak, amit élvezettel csinálunk. Ha valaki túlsúlyos, rengeteg kérdés merül fel benne: vajon jó gyakorlatokat csinálunk? Honnan tudjuk, hogy használ a mozgás? Mikor fogjuk látni az eredményeket? A szakemberek szerint a legjobb, ha ezeket a kérdéseket egyszerűen ignoráljuk, hiszen a célunk hosszú távú kell, hogy legyen. Vagyis az életmód megváltoztatása legyen a legfontosabb, nem pedig a fogyás. Bármelyik szinten találhatunk olyan mozgásformát, melyet élvezettel végzünk!
Kezdjük lassan!
Ha nagy a túlsúlyunk, ne akarjunk mindjárt naponta egy órát spinningelni vagy két hónap alatt felkészülni a félmaratonra. Kezdjünk lassan, óvatosan. A jelszavaik legyenek rendszeresség és fejlődés. Koncentráljunk arra, amit bírunk, ne pedig arra, amiről álmodozunk! A legtöbb mozgásformának létezik könnyített változata: futás helyett gyalogolhatunk, aerobic helyett kipróbálhatunk gyógytornát. Azt se felejtsük el, hogy van élet a divatos sportokon kívül is, és például az asztalitenisz is alaposan átmozgat! Ügyeljünk a testünk jelzéseire! Azonnal hagyjuk abba, ha fájdalom jelentkezik.
Edzés csoportosan
Érdemes másokkal összefogni. Az interneten egyre több olyan közösség formálódik, akik teljesen kezdőknek vagy túlsúlyosaknak segítenek formába lendülni, tanácsokkal, lelki támogatással, közös edzésekkel. Egy-két alkalommal személyi edzőt is érdemes felkeresni, ő ugyanis alapdolgokat is megtanít (például hogyan kell bemelegíteni vagy hogyan végezzünk el bizonyos gyakorlatokat).
Figyeljünk az eredményekre
Jegyezzük fel a fejlődésünket és figyeljük az eredményeinket! Ne csak azt nézzük, számszerűen mennyit fogytunk, hanem azt is, mennyivel könnyebben mozgunk, vagy mennyivel jobban állnak rajtunk a régi ruháink.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
"Mindez komoly kockázatot jelent Ukrajna számára" - állapította meg az elnök.
Az izraeli döntés egyértelmű jelzés más kormányok hajóüzemeltetői és a biztosítótársaságok számára, és bizonyítja Ukrajna jogi és diplomáciai lépéseinek hatékonyságát.
Munkácson végső búcsút vettek Budkai Petrótól, aki 568 napig eltűntként szerepelt.
A rendőrök lövésekkel állítottak meg egy agresszív kamionsofőrt Kárpátalja bejáratánál. A férfi ráhajtott a rendőrökre és menekülni próbált.
A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.
Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.
A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.
A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.
Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.
Bár jelenleg nem vezetnek be óránkénti áramszüneteket, a szakértők takarékosságra figyelmeztetnek.