Az Archaeology South-East régészei a szász kori Lundenwic város nyomaira bukkantak londoni Nemzeti Galéria alatt. Ahogy arra a szakemberek emlékeztettek, a római Britannia összeomlását követően Londoninium (London) romba dőlt és a Krisztus utáni 5. században elhagyatottá vált.
Anglia több angolszász királyságra oszlott
Az angolszászok az egykori római fővárostól 1,6 kilométerre nyugatra telepedtek le; a London fő színház- és szórakozónegyedének számító, mai West Enden található Covent Garden területén alapítottak Lundenwic néven kis várost - írja az origo.hu.
A Krisztus utáni 6. században Anglia több angolszász királyságra oszlott, amelyet akkoriban Heptarchiának neveztek.
Ahogy a határok a hódítások és házasságok révén változtak, Lundenwic városa először Essex, majd Mercia, később pedig Wessex birodalmának fennhatósága került.
A 9. század során ismétlődő viking portyák miatt az ott élők elhagyták Lundenwic városát, majd újra benépesítették Londinium-ot, hogy a római falak mögötti biztonságban lehessenek.
Az angolszász krónikában egy feljegyzést is találhatunk ehhez kapcsolódva, miszerint Nagy Alfréd „újraalapította" Londont, amelyet akkor Lundenburg néven ismertek.
Lundenwic városi központja nyugatabbra is kiterjedt
A UCL Régészeti Intézethez tartozó Archaeology South-East most azonban bejelentette, hogy a Nemzeti Galéria Sainsbury-szárnyának ásatásai során szászkori leleteket találtak.
A felfedezés arra utal, hogy a város városi központja nyugatabbra is kiterjedt, mint azt korábban gondoltuk
– mondták a kutatók a HeritageDaily online tudományos portálnak. – Az ásatások során egy tűzhelyet, oszloplyukakat, tűzrakóhelyeket, gödröket, árkokat és kiegyenlítő lerakódásokat tártunk fel a város nyugati külvárosából.
A tűzhely szénizotópos kormeghatározása szerint
az eszközt Krisztus után 659 és 774 között készítették.
Az ásatásokat a Nemzeti Galéria „NG200: Welcome" című, a kétszázadik évfordulóját ünneplő újjáépítési projekt részeként végezték.
A Nemzeti Galériában végzett ásatások hihetetlen lehetőséget nyújtottak arra, hogy érdekes régészeti kutatásokat végezzünk, és hogy részt vehessünk néhány igazán kiemelkedő jelentőségű projektben
– mutatott rá Stephen White, aki az ásatásokat vezette. – Az általunk feltárt bizonyítékok arra utalnak, hogy Lundenwic városi központja nyugatabbra is kiterjedt, mint eredetileg gondoltuk.
Hozzátette: ezt még izgalmasabbá tette, hogy a szakembereknek lehetőségük nyílt megosztani ezeket az információkat, és azt, hogyan kapcsolódnak ezek a régészethez London-szerte.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.