Egy kanadai kutatócsoport megállapította, hogy az űrrepülés során az asztronauták szervezetében a vörösvérsejtek pusztulásának aránya jóval magasabb, mint a Földön.
A vörösvérsejtek térfogatának változását az asztronautáknál már a legkorábbi űrutazások során is dokumentálták – írta a NASA-ra hivatkozva a Hirado.
A Nemzetközi Űrállomás fedélzetén végzett kísérletnek köszönhetően egy kanadai kutatócsoport megállapította,
hogy a vörösvérsejtek pusztulásának aránya jelentősen megnövekedett az űrben.
A Földön a szervezetünk átlagosan másodpercenként kétmillió vörösvértestet hoz létre és pusztít el. A hat hónapos űrrepülések során a vizsgált asztronauták szervezete másodpercenként hárommillió vörösvérsejtet semmisített meg, vagyis 54 százalékkal többet, mint ami az utazás előtt jellemző volt.
A Kanadai Űrügynökség (CSA) által támogatott MARROW nevű vizsgálat során a csontvelőt, valamint a vörös- és fehérvérsejtek működésének változásait vizsgálták az űrben.
A kutatók úgy gondolták, hogy a vörösvérsejtek számának változása az űrben a testfolyadékokban bekövetkező változások eredménye lehet, amelyek akkor következnek be, amikor egy űrhajós először érkezik az űrbe, ekkor ugyanis az űrhajósok elveszítik a vérereikben lévő folyadék tíz százalékát.
A változás egyik elmélete az volt, hogy a testük gyorsan elpusztítja a vörösvérsejtek tíz százalékát, hogy helyreállítsa a folyadék és a sejtek közötti megfelelő egyensúlyt.
A kutatók azonban arra a felfedezésre jutottak, hogy a vörösvérsejtek pusztulása még jóval a kezdeti folyadékeltolódások után is folytatódott.
Guy Trudel az Ottawai Egyetem vezető kutatója elmondta, hogy a vizsgálatok során rájöttek, hogy a hemolízis, vagyis a vörösvérsejtek pusztulása mindaddig folytatódik, amíg az ember az űrben tartózkodik. Az űrben történő hemolízis fokozott vörösvérsejt-termelést is kivált, ami azt jelenti, hogy az űrhajósoknak fokozott táplálkozásra lehet szükségük ennek ellensúlyozására.
A vörösvértestek pusztulásának szintje meredeken csökkent, amikor az űrhajósok visszatértek a Földre, de még egy évvel később is a normális szint felett maradt.
A vörösvértestek számának szabályozása megváltozik az űrben, ami olyan szerkezeti változásokat okozhat az érintett szervekben, amelyek egy évvel a leszállás után is fennmaradnak – fogalmazott Guy Trudel.
A kutató hozzátette, hogy a mechanizmus folyamatának pontos azonosításához további vizsgálatokra van szükség.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.