A vikingek hírhedt kínzása, a „vérsas” a valóságban is megtörténhetett
 / Mozaik

Aki látta a Vikingek című sorozatot, alighanem emlékszik a „vérsas” nevű kínzásra, amit a történet egy pontján végez el a főhős, Ragnar Lodbrok egyik ellenfelén. Az eredeti nevén blóðǫrn, egy olyan brutális, rituális kínzási és kivégzési módszer volt, amit állítólag a vikingek gyakoroltak.

Hirdetés

A kínzás azonban olyan szörnyű volt, hogy egyes tudósok megkérdőjelezték, hogy egyáltalán lehetséges volt-e azt az emberi testen végrehajtani – írta a Live Science-re hivatkozva a Hirado.

A kutatók nemrég bebizonyították, hogy a vérsas véghezvitele anatómiailag lehetséges volt, és az általunk ismert viking fegyverek szintén alkalmasak voltak hozzá.

A 11. és 13. század között a vérsasról terjedő versek és prózák szerint az áldozatokat főleg a csatákban ejtették fogságba. A még élő áldozat hátáról nagy bőr- és izomlebenyeket vágtak le, majd a bordákat leválasztották a gerincről úgy, hogy az azokat oldalra kinyitva „szárnyat” alkosson. A kínzási rituálé befejezéseként kihúzták az áldozat tüdejét és azt a bordákra fektették.

A Journal of Medieval Studies című folyóiratban megjelent kutatásban a tudósok elmondták, hogy a vérsas valódi anatómiai kihívást jelenthetett a végrehajtónak, azonban nem volt lehetetlen.

A kutatásban a szakértők lebontották a teljes kínzási rituálét, és elemenként vizsgálták meg aszerint, hogy anatómiailag lehetséges-e, milyen fegyverek álltak hozzá a rendelkezésre, és hogyan hajthatták végre egy-egy nyilvános szertartáson a vérsast.

Viking temetkezési helyen találtak például olyan egyélű, merev markolatú késeket, melyek egy része hasonlított a modern kori boncoláskor használt szikéhez. A szakértők szerint ez alkalmas lehetett arra, hogy a bőr- és izomrétegeket felvágják. A kínzás egyik legnehezebb része a bordák leválasztása volt, különösen akkor, ha a tüdőt sértetlenül akarták hagyni. Ehhez a lépéshez kis pengéjű, lándzsahegyszerű kések szükségesek, a kutatók beszámolója szerint ehhez hasonló fegyvereket is találtak már.

A régészeti kutatások során azonban eddig nem találtak olyan emberi maradványokat, amik azt mutatták volna, hogy az áldozat egykor átesett a vérsason.

A tanulmány szerint a kegyetlen rituáléról szóló írásos beszámolókban a kínzást elrendelő személy és az áldozat is magas társadalmi rangú férfi volt, legtöbbjük királyi családból származott.

A csonkítással járó rituális kivégzés a viking társadalom elit köreiben gyakori volt. A kutatók elmondták, hogy erre utal az is, hogy a vérsasról szóló írásos beszámolók olyan eseményeket írnak le, amelyek valóban megtörténtek, és társadalmi jelentőséggel bírtak az ellenség felett aratott győzelmet ünneplő vezetők számára.

„A vérsas tehát nem egyszerű kínzási módszer volt, komoly jelentéssel bírt” – írták a tanulmányban.

A szakértők szerint az áldozatok valószínűleg már akkor elveszítették az eszméletüket, amikor a húst eltávolították a hátukról. A hatalmas mennyiségű vérveszteség miatt az áldozat már jóval azelőtt meghalt, hogy a kínzás végére értek volna.

„Semmilyen lehetőség nincs arra, hogy az áldozat az eljárás végéig életben maradt volna” – szögezték le a kutatók. Hozzátették, hogy a vérsasnak alávetett áldozat már a bordák deformálása és a tüdő csonkolása előtt meghalt volna.

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.

Több millió értékű pénzmosás a hadsereg beszállítójánál: lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában. Kiemelt kép forrása: ukrán rendőrség

A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.

Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.