Hatalmas tengeri szörnyet találtak, a feje is nagyobb, mint egy ember

Minden eddiginél hatalmasabb ichtyosauria fosszilis koponyájára bukkantak Nevadában. A földtörténeti középidő, a mezozoikum elején hozzávetőleg 244 millió éve élt ragadozó monstrum a korai triász időszak legfélelmetesebb tengeri ragadozója lehetett.

A két méter hosszú megkövesedett koponya azt sugallja, hogy egykori tulajdonosának mérete a mai nagy ámbráscetével vetekedhetett - írja az Origo.

Hihetetlen gyors evolúció jellemezte a szárazföldről tengerbe visszavándorolt hüllőcsoportot

A Cymbospondylus youngorum tudományos fajnevet kapott halgyík maradványaira a nevadai sivatagban, a jelenkor világviszonylatban is egyik legszárazabbnak számító területén bukkantak rá a kaliforniai WM Keck Science Department (WMK) paleontológusai. 244 millió éve még merőben más képet mutathatott a táj, amit a triász időszak elején meleg, trópusi tenger borított el.

Lars Schmitz, a WMK őslénytankutatója a hatalmas fosszilis koponya analízise alapján a ragadozó teljes testhosszát 17 méterre, testtömegét pedig 40 tonnára becsüli. Az ichtyosauriák, vagy halgyíkok külsejükben a mai delfinekhez hasonló és teljesen a vízi életmódhoz alkalmazkodott tengeri hüllők voltak. Rendkívül figyelemreméltó, hogy a halgyíkoknak hihetetlenül gyors volt az evolúciójuk. Amikor nagyjából 249 millió éve beköszöntött a földtörténeti középidő első kora, a triász időszak, meglehetősen siralmas képet mutatott a Föld élővilága.

A földtörténeti óidő, a paleozoikum minden idők legnagyobb és legpusztítóbb kihalási eseményével ért véget. A perm időszak végén, a nagyjából 252 millió éve történt tömeges kihalás idején a földi élet veszélyesen közel került a teljes összeomláshoz. 

Geológiai időskálán mérve nagyon rövid idő alatt a szárazföldi és tengeri élővilág együttesen 85 %-a tűnt el végleg az élet színpadáról. A világtengert még a szárazföldeknél is jobban megrázta ez az apokaliptikus esemény;  a tengeri fajoknak csak alig 4 %-a élte túl a perm végi masszív kihalást.

A világtenger szabályosan elnéptelenedett; kialakult az úgynevezett Strangelov-, vagyis üres világóceán. 

Ezért is roppant figyelemre méltó, hogy a triász beköszöntése után alig egymillió évvel később már megjelentek az első halgyíkok a perm végi globális kataklizmából még éppen csak ébredező tengerekben. A halgyíkok ősei kisebb testű szárazföldi hüllők voltak, amelyek visszavándoroltak a tengerbe csakúgy, mint sokkal később a cetek erdőlakó emlős elődei.

Az evolúciós időskálán nézve meglepően gyorsan és tökéletesen alkalmazkodtak a tengeri életmódhoz: az első ismert triász időszaki halgyíkok, a Mixosaurusok, már úgy néztek ki, mint a mai delfinek. ( A delfinek emlősök, a halgyíkok viszont hüllők voltak, a szoros hasonlóság az úgynevezett konvergens evolúció következménye, ami a környezeti feltételekhez való alkalmazkodás során hasonló anatómiai testjegyeket fejlesztett ki.)

A legelső és viszonylag még kis testű halgyíkok, a 2-2,5 méter hosszú Mixosaurusok 248 millió éve bukkantak fel, ezért is figyelemre méltó, hogy alig 4 millió évvel később már létezett a gigászi Cymbospondylus youngorum is.

Nem a dínógyilkos aszteroida végzett velük

De milyen lehetett valójában ez az óriási leviatán? A fosszilis maradványok alapján elkészített rekonstrukció egy áramvonalas testű, delfinszerű lényt ábrázol. Karcsúbb lehetett, mint a ma élő nagy ámbráscet (Physeter macrocephalus), a végtagjai úszókká alakultak, hatalmas, megnyúlt koponyájának állkapcsaiból pedig tűhegyes fogak meredeztek elő.

A Cymbospondylus youngorum méretéből adódóan a korabeli tengeri tápláléklánc csúcsán állhatott. A megnyúlt torpedószerű testforma lehetővé tette számára a gyors úszást, a hosszú lapos farkával pedig ügyesen manőverezhetett. Zsákmányát halak, valamint héjas fejlábúak, a dinoszauruszokkal együtt kihalt ammoniteszek alkothatták. A halgyíkok a jura időszakban értek fejlődésük csúcspontjára, számos nemzetségük és fajuk népesítette be ekkor a világóceánt.

Maradványaik elsősorban Észak-Amerika és Európa mezozoikumi rétegeiből kerültek elő. A németországi Holzmaden egykori palakőfejtőjéből olyan példányok is előkerültek, amelyeknek megmaradt a testlenyomata. Ezekből a leletekből tudjuk, hogy a cápákéhoz hasonló sarló alakú hátúszóval rendelkeztek, és a farokúszóik is cápaszerűek voltak.

A legtöbb ichtyosauria a kor más tengeri hüllőjéhez, a hattyúnyakú plesiosauridákhoz vagy a vérszomjas, és akár a 18 méteres hosszúságot is elérő pliosauridákhoz képest kistestű ragadozónak számított, de köztük is előfordultak hatalmas óriások, mint a Nevadában felfedezett korai halgyíkfaj, a Cymbospondylus youngorum.

A jura időszak végétől ez a tengeri életmódhoz legtökéletesebben alkalmazkodott hüllőcsoport gyors hanyatlásnak indult. Nem a dinoszauruszokat eltüntető kataklizma, a K-T kihalási esemény okozta a vesztüket, mert már jóval a kréta végi tömeges fajpusztulást okozó óriási aszteroida becsapódása előtt, nagyjából 90 millió éve örökre kivesztek az óceánokból.