Először zombivá tesz, majd arra kényszerít, hogy vízbe öld magad

Számos bizarr példát találunk arra, miként tudja egy élősködő manipulálni a gazdaszervezet viselkedését: egyes gombák fára mászásra kényszerítik a hangyákat, hogy ott a rovarok fejéből kirobbanva terjesszék spóráikat, míg más egysejtűek vonzalmat ébresztenek a patkányokban a macskavizelet iránt.

A paraziták működésének hátterét nem egyszerű feltárni, egy kutatócsoport azonban most rájött arra, hogy a húrféreg miként veszi rá az imádkozó sáskát, hogy a kedvéért vízbe fojtsa magát - írja az Origo.

„Eredetileg ökológus vagyok, és azt figyeltem meg Japánban, hogy a vízbe ugró fertőzött rovarok fontos energiaforrást nyújtanak az erdei patakokban élő ragadozók számára

– mondta az IFL Science tudományos magazinnak Takuya Sato, a japán Kobe University munkatársa, a Current Biology folyóiratban megjelent tanulmány vezető szerzője.

A kutató hozzátette: a megfigyelés jól mutatja, milyen fontos szerepet töltenek be a paraziták az ökoszisztémák egészséges működésében. 

A féreg életének alfája és omegája: a víz

A húrférgek (Chordodes sp.) életüket patakokban, vagy kisebb tavakban kezdik; lárváik elsőként vízi rovarokban bújnak meg, majd ezeket a fertőzött ízeltlábúakat ragadozók – például imádkozó sáskák – fogyasztják el. A húrféreg az imádkozó sáska testében éri el teljesen kifejlett állapotát.

A szaporodáshoz azonban vissza kell térnie a vizes környezethez, ezt pedig az élősködő csak különös trükkel tudja elérni: arra veszi rá a gazdaállatot, hogy keressen egy megfelelő helyet, majd ölje vízbe magát.

Mostanáig nem volt válasz arra, miként manipulálja az imádkozó sáskát a féreg, a japán kutatók azonban megtalálták a választ a kérdésre.

Ez készteti öngyilkosságra a fertőzött rovarokat

Régebben úgy gondolták, a vízfelületről visszaverődő fény ereje az, ami a fertőzött állatokat a vízhez csalja, ám ez az elmélet nem adott magyarázatot arra, hogy más fényes helyek miért nem érik el ugyanezt a hatást. „Korábbi tanulmányok szerint a húrférgekkel fertőzött tücskök a pozitív fototaxis (amikor a mozgás iránya a fényforrás) miatt ugranak vízbe, terepen dolgozó biológusként ugyanakkor nem értem, hogy eddig miért nem találtunk ilyen parazitákat szintén fényes, ám sekélyebb vizes területeken, például pocsolyákban" – mondta Sato. 

Emiatt a biológus úgy véli, nem a fényerő, hanem a visszavert fény polarizációja a döntő. 

Polarizált fénynek nevezzük az olyan fénysugarat, amelyben azonos rezgési síkú fényhullámok haladnak. A víz által visszavert fény főként horizontálisan (vízszintesen) polarizált, a rovarok e tulajdonság alapján tudják észlelni a közeli patakokat, folyókat vagy tavakat.

Sato és kollégái kísérletük során egy ázsiai imádkozó sáskafaj, a Hierodula patellifera viselkedését tanulmányozták. A rovarokat egy speciális henger közepére helyezték, melynek egyik vége polarizált, másik vége nem polarizált fényt bocsátott ki. A szakértők azt találták, hogy 10 perc elteltével a húrféreggel fertőzött sáskák rendellenes vonzódást kezdtek érezni a polarizált fény iránt, míg az egészséges egyedek nem produkáltak hasonló viselkedést. Még érdekesebb megfigyelés, hogy csakis a horizontálisan polarizált fény volt a vonzó, a vertikálisan (függőlegesen) polarizált elektromágneses hullámok hidegen hagyták a sáskákat.

A kísérletsorozat a szabadban folytatódott; a kutatók két vízzel teli medence közelébe helyezték a rovarokat: az egyik mély volt, a benne lévő víz halovány, ám horizontálisan polarizált fényt vert vissza. A másik sekély medence erős, ám gyengén polarizált fényt tükrözött vissza.

Az is kiderült, hogy az élősködő által kiváltott viselkedést a napszak is befolyásolja; a húrféreggel fertőzött rovarok döntő többsége délben ugrott a vízbe.

A kutatás következő lépéseként a szakemberek a folyamat neurális hátterét tárnák fel.