A NASA Perseverance marsjárója lenyűgöző felvételt készített a Mars Phobosz nevű holdjáról, amint a pályáján eltakarja a Nap egy részét napfogyatkozást előidézve.
A Perseverance által felvett megfigyelések segíthetnek a kutatóknak a Phobosz pályájának megértésében és abban, hogy a gravitációja hogyan ha a Mars felszínére és hogyan formálja a vörös bolygó felületét – írta a NASA-ra hivatkozva a Hirado.
A napfogyatkozás alig több mint 40 másodpercig tartott, mivel a Phobosz csupán 157-ede a Hold méretének.
A marsjáró Mastcam-Z kamerája napszűrővel is rendelkezik, ami csökkenti a fény intenzitását ezáltal jobban észlelhetővé téve a részleteket. „Láthatóvá válnak a részletek a Phobosz árnyékában is, például a különböző vonulatok és kiemelkedések” – mondta Mark Lemmon csillagász, a Phobosz megfigyelésének egyik szervezője.
„Pontosan úgy láthattuk ezt a napfogyatkozást, ahogy a marsjáró látta azt a Marsról” – hangsúlyozta Lemmon.
A Phobosz keringés közben kis árapályerőket fejt ki a vörös bolygóra, enyhén deformálva a bolygó kérgében és köpenyében lévő kőzeteket.
Az árapályerők a Phobosz pályáját is módosíthatják.
A tudósok a bekövetkező változásokat vizsgálva próbálják megállapítani, hogy milyen anyagok alkotják a bolygót kérgét, vagy a belsejét.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.