Egy évtizednyi mérés után a tudósok bejelentették, hogy a W bozon nevű elemi részecske tömege lényegesen nagyobb, mint ahogy az elméletekben leírták, ez pedig alapjaiban rázza meg az univerzum működéséről alkotott elképzelést.
Ezeket az alapokat a részecskefizika úgynevezett standard modellje adja, amely az eddigi legjobb elmélet az univerzum legalapvetőbb építőköveinek és az őket irányító erőknek a leírására - írta a The Guardian online kiadására hivatkozva az MTI.
A W bozon egy elektromos töltésű elemi részecske, amely az úgynevezett gyenge erőt,
a természet négy alapvető erőinek egyikét irányítja, ezért a standard modell egyik pillére.
A Science tudományos lap friss számában közölt tanulmány szerint a W bozon eddigi legpontosabb mérése ellentmond a részecskefizika standard modellje szabályainak.
Ashutosh Kotwal, a Duke Egyetem fizikusa, a kutatás vezetője elmondta, hogy az eredményhez több mint 400 tudós tíz éven át rögzítette és elemezte a "mintegy 450 trillió ütközésből álló adatbázist".
Az ütközéseket - melyekben a részecskéket óriási sebességgel zúzzák szét, hogy tanulmányozhassák őket - az amerikai Illionis államban lévő Tevatron ütköztetővel hajtották végre. A Tevatron 2011-ben leállt, de a Fermilab Collider Detector (CDF) tudósai azóta is végzik a számításokat. Elmondták, hogy 0,01 százalékos pontossággal határozták meg a W-bozon tömegét, vagyis kétszer olyan pontosan, mint a korábbi kísérletek.
Ez olyan pontosság, mintha egy 350 kilogrammos gorilla súlyát 40 grammos pontossággal mérnék meg. Azt találták, hogy ez a modellben előrejelzettől hét standard eltéréssel - amit szigmának is hívnak - különbözik.
Harry Cliff, a Cambridge-i Egyetem tudósa, aki a Nagy Hadronütköztetőben dolgozik (LHC) azt mondta, "ha ez valóságos, és nem rendszerszintű torzítás vagy a számítások módszerének félreértése,
akkor ez azt jelentené, hogy új alapvető összetevője van az univerzumnak, amit eddig nem fedeztünk fel".
A CDF szóvivje, David Toback szerint most az elméleti fizikusokon és újabb kísérleteken a sor, hogy megoldják a rejtélyt.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.