Sárneczky Krisztián az első aszteroidát nem sokkal azelőtt észlelte, hogy becsapódott volna a bolygónkba. Ezután egy másikat is kiszúrt, ami szintén egy pályára került a Földdel. Utóbbi azonban 8500 km-el elkerülte bolygónkat.
A magyar tudós a Konkoly Csillagvizsgáló csillagásza március 25-én éjjel észlelte a Föld felé száguldó, az EarthSky szerint több mint két méter széles aszteroidát - írja a Hirado.
Az azóta 2022 FD1 névre keresztelt kisbolygó néhány órával később mindössze 8500 km-re száguldott el a Föld mellett.
Összehasonlításképpen: az amerikai GPS navigációs műholdak 20 200 km magasságban keringenek. A Nemzetközi Űrállomás jóval alacsonyabban, mintegy 400 km magasságban kering – számolt be róla a space.com.
„A Föld közelsége megváltoztatta az aszteroida pályáját” – közölte Sárneczky a Twitteren.
Sárneczky, aki egyébként az új év első üstökösét is jegyzi, a hónap elején is a címlapokra került, amikor mindössze néhány órával azelőtt észlelte a 2022 EB5 névre keresztelt aszteroidát, hogy az űrszikla elégett volna a Föld légkörében valahol Izland és Norvégia felett. A NASA szerint a körülbelül 3 méter széles aszteroida mindössze az ötödik kisbolygó volt, amelyet valaha is felfedeztek, mielőtt becsapódott volna a Földbe.
A felfedezés rávilágít arra, hogy valójában mennyire veszélyesek lehetnek ezek a száguldó űrsziklák bolygónk számára.
Statisztikailag a legtöbb aszteroida, amely a föld felé száguld, elég kicsi ahhoz, hogy elégjen a Föld légkörében.
Néha azonban egészen nagy sziklák is eljutnak a bolygó felszínéhez. 2013-ban egy hatemeletes épület nagyságú aszteroida robbant fel az oroszországi Cseljabinszk városa felett ezzel hatalmas lökéshullámot okozva, amely 1200 embert sebesített meg.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.