Csillagászok egy teljesen új meteorrajt fedeztek fel a déli félteke éjszakai égboltján. A száguldó hullócsillagok zápora akkor bukkant fel, amikor a Föld keresztülhaladt az űrben a 15P/ Finlay üstökös által szétszórt poros anyag folyamon.
Az "égi műsort" – amelyet a csillagászok Arid meteorzápornak neveztek el, mivel az Ara csillagkép felől szóródó rajként jelent meg – bepillantást nyújt a kutatóknak az üstökös összetételébe - írja az Origo.
A tudósok rutinszerűen figyelik meg a 15P/Finlay üstököst, amióta 1886-ban felfedezték.
Az utóbbi években, számos független analízis jelezte, hogy a bolygónk 2021-ben keresztül fog suhanni az üstökös által hátra hagyott sűrű porfelhőkön, amit akkor vált le az üstökösről, amikor 1995-ben, 2008-ban és 2014-ben keresztülhaladt a belső Naprendszeren. Bár senki nem tudta biztosan, hogy meteorid-rajt is maga után hagy a 15P/ Finlay, bár az előrejelzések erre utaltak.
Hogy ezt megtudják, megfigyelők Dél-Amerika szerte készenlétben álltak amint a várt aktivitás idején szeptember vége felé és október elején. Néhány kutató még kisebb meteorkamerákkal felszerelt megfigyelő csoporto is felállított Chile fényszennyeződéstől mentes helyszínein.
A tény, hogy sok csoport képes volt sikeresen megfigyelni a felvillanó meteorokat az előre jelzett időben, izgalommal töltötte el a csillagászokat.
„Húsz éve dolgozom ezen a témán, ez az első, hogy egy új meteorzápor születését látta." – mondja Jérémie Vauballion a L'Observatoire de Paris, a Párizsi Obszervatórium kutatója, aki az egyik tudós, aki előrejelzéseket tett a várható meteor aktivitásról.
Ye Quanzhi, a Maryland Egyetem csillagásza, aki szintén modellezte a 15P/Finlay üstökösből származó porfolyamot, összehasonlította az adatokat a mintát hozó missziók anyagaival. „Az üstökösök por és jég laza kollekciói, tehát tanulmányozván a meteoritokat amint belépnek a Föld atmoszférájába, tanulunk valamit az üstökösök építőkockáiról is" – mondja Quanzhi.
Ye különösen az üstökös által hátra hagyott porszemek méreteloszlását akarja vizsgálni. Ez lényegében annak mérése, hogy mennyi nagy részecske van a kicsikhez képest és ez úgy is megbecsülhető,
hogy összehasonlítják az Arid-raj meteorzápora alatt érzékelt ragyogó illetve halvány meteorok mennyiségét.
„ A por méreteloszlását viszonylag könnyű megmérni,és ez segít annak megértésében, hogy , hogy az ústökös apró porszemei hogyan tapadnak össze." – mondja Ye.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke