Szerszámokat lopott el egy lakásból egy fiatal tolvaj Munkácson
 / Kékfény

Munkácson egy 20 éves férfi körülbelül 20 000 hrivnya értékben lopott építkezési szerszámokat egy többemeletes lakóház első emeleti lakásából.

A rendőrök lefoglalták a tárgyi bizonyítékokat.  

A nyomozók büntetőeljárást indítottak az ügyben.

Április 21-én a Munkácsi Kerületi Rendőrséghez bejelentés érkezett arról, hogy Munkácson, az Olekszij Bereszt utcai többemeletes lakóház földszinti lakásából építőipari és elektromos szerszámok tűntek el.  

A feljelentő elmondta, hogy ismeretlen személyek április 19. és 21. között, távolléte alatt követhették el a lopást.

Az eset vizsgálata során a rendőrök kézre kerítették a tolvajt.

Kiderült, hogy egy 20 éves munkácsi fiatalember az ablakon keresztül vitte ki a szerszámokat.

A veszteség összege elérte a 20 ezer hrivnyát. 

A rendvédelmisek lefoglalták a tárgyi bizonyítékokat és a szükséges intézkedések után visszaadják azokat a tulajdonosnak.

A fiatalember ellen lopás miatt indítanak büntetőeljárást. Az ügyben még tart a vizsgálat – olvashatjuk a Kárpátaljai Megyei Rendőrség hivatalos honlapján.

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Nagyszabású rakétatámadást indítottak éjszaka az oroszok több ukrán város ellen. Fotó: Dnipropetrovsk Oblast Military Administration/Telegram

A csapásokban legalább 14-en megsérültek, köztük egy gyermek.

Orosz megbízásból ölhetett meg egy katonát Ungváron. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Orosz titkosszolgálati megbízásból ölhetett meg egy ukrán katonát egy 26 éves nő Ungváron. A rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottat.

Több ember meghalt az Ukrajnát ért éjszakai orosz támadásokban. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Az orosz hadsereg két rakétával, valamint 107 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra.

Halálos gázolás Sztrabicsovo közelében: 34 éves férfi vesztette életét. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Halálos közlekedési baleset történt a Munkácsi járásban, Sztrabicsovo (Mezőterebes) közelében. Egy 34 éves gyalogos a helyszínen meghalt.

Már nem tér haza: megerősítették Mihajlo Roszoha halálhírét

A fronton életét vesztette Mihajlo Roszoha, kárpátaljai katona. Hosszú ideig eltűntként tartották nyilván, halálhírét most erősítették meg.

Odesszára csaptak le az oroszok éjszaka, idős házaspárt öltek meg csapások. Fоtó: Одеська МВА

A csapásokban lakónegyedek és egy kereskedelmi hajó kapott találatot, két ember pedig életét vesztette.

Tűzeset. Illusztráció. Fotó: Internet.

Az év eleje óta a megyében összesen 17 ember vesztette életét tűz következtében.

6 éves fiát 25 ezer dollárért adta el egy nő Volinyban

Voliny megyében büntetőeljárás indult egy 38 éves nő ellen, akit kiskorú gyermekkereskedelemmel gyanúsítanak

Ukrajna újabb dróncsapást mért egy oroszországi olajipari létesítményre. Illusztráció (Fotó: MTI/Lakatos Péter)

A létesítményt ért találat komoly fennakadásokat okoz az Oroszországon belüli olajszállítás logisztikájában.

Kaja Kallas, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője az Európai Unió nem hivatalos ciprusi csúcstalálkozójára érkezik Agia Napában 2026. április 23-án. MTI/EPA/George Hrisztoforu

Felszólították egyúttal az unión kívüli országokat, hogy segítsenek az ukrán finanszírozási nehézségek áthidalásában.