Testvéri ajándék Szatmárcsekétől Badalónak - „Csak az államnak van határa, a nemzetnek nincs”

 A 102 évvel ezelőtti szégyenteljes és igazságtalan trianoni diktátum következtében a ,,nehéz vonalként” emlegetett, magyar szempontból igencsak megkarcsúsított országhatár településeket választott el egymástól. A mi térségünkben a legmagyarabb folyónak számító, és számunkra oly kedves Tiszának szánták azt a hálátlan szerepet, hogy elválassza magyart a magyartól.

Két évvel ezelőtt, a gyászos esemény százéves évfordulóján, az anyaországi térség országgyűlési képviselője – a mostani parlamenti választásokon a Fidesz egyik legfölényesebb győzelmét elérő –, dr. Tilki Attila az érintett települések polgármestereivel egyetemben úgy döntött, hogy minden elcsatolt településnek egy-egy piros-fehér-zöld zászlót készíttetnek, amelybe belehímeztetik a község nevét. Akkor már javában tombolt a Covid, ami szinte ez év elejéig nem tette lehetővé, hogy mi is átvegyük testvértelepülésünktől, Szatmárcsekétől a számunkra elkészített zászlót.

 Az idei év februárjának közepén megállapodás született Csoma Zoltán polgármester úrral, hogy a március 15-i ünnepi megemlékezésünkön jut el hozzánk az ajándék. A Covid ugyan lassan visszavonulót fújt, de február 24-én sajnos jött helyette a háború, így újra el kellett halasztani az ünnepélyes átadást. Hogy aztán ez mégsem maradt el, az is a háború miatt történt, hisz testvértelepülésünk két mikrobusznyi segélyrakományt juttatott el hozzánk március 14-én, amit azóta is az esetlegesen nehezebb időkre tartogatunk… Ekkor jutott el hozzánk végre a lassan két éve elkészült zászlónk, aminek nem is lehetett volna méltóbb helyet találni, mint falunk református templomának belső terét.

Az is jelképes, hogy éppen április 3-án, a magyarság számára oly fontos napon került kihelyezésre ez a szép ereklye, és bevallom, akármelyik oldalról tekintünk majd rá a jövőben, nem csak a szemet, de a lelket is gyönyörködtető látvány lesz majd.

Ha már április 3-a szóba került, tudjuk, hogy keresztény magyar nemzetünk számára mennyire fontos volt ez a dátum. Értékelve az eredményeket, alighanem minden kárpátaljai magyart büszkeséggel tölt el az az érzés, hogy ha csak egy kicsit is, de mi is hozzájárulhattunk ahhoz, hogy a jövő nemzedéke is méltó lehessen Petőfi, Kossuth, Kölcsey, Puskás és a többi nagyságunk (hír)nevéhez!

„Csak az államnak van határa, a nemzetnek nincs” – kezdtem írásomat az Orbán Viktor-idézettel. Amikor Szatmárcsekén vagy Badalóban harangoznak, azt oda-vissza is hallja a nép. Amikor Csekén tűzijáték van augusztus 20. alkalmából, azt még mi, badalóiak is élvezhetjük a néhány száz méternyi távolból. Sajnos, néhány hete már nemcsak egymás harangszói szűrődnek át a Tiszán keresztül, de a nálunk egyre gyakrabban felsüvítő légiriadó ijesztő visítása is áthallatszik Szatmárcsekére… Adja Isten, hogy ezt a zajt se ők, se mi ne halljuk többé, ami azt jelentené, hogy béke lesz végre, és újra az oly csodálatos harangok üzennek nekünk békés jövőt!

Hajrá Magyarország, hajrá Kárpátalja, hajrá Szatmárcseke, hajrá Badaló!  

Szeretettel és tisztelettel: 

Jakab Lajos,
a KMKSZ Badalói Alapszervezetének elnöke