Köszöntő beszédében Lőrinczi Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) nemzetközi ügyekért felelős államtitkára az anyanyelvi oktatást ellehetetlenítő, jogszűkítő ukrán törvényekkel kapcsolatban arról biztosította a jelenlévőket, hogy Magyarország Kormánya "a jószomszédság és a kölcsönös tisztelet jegyében, de a magyarság nemzeti érdekei mellett határozottan kiállva, a rendelkezésére álló diplomáciai eszközökkel is megpróbál mindent, amit meg lehet tenni a helyzet javítása és helyrehozása érdeké

MTI

 / Kultúra

Ünnepélyesen megnyitották a 2021-2022-es tanévet Kárpátalja mintegy száz magyar tannyelvű iskolájának pedagógusai a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) szervezésében szombaton Beregszászon, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán.

Köszöntő beszédében Lőrinczi Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) nemzetközi ügyekért felelős államtitkára az anyanyelvi oktatást ellehetetlenítő, jogszűkítő ukrán törvényekkel kapcsolatban arról biztosította a jelenlévőket, hogy Magyarország Kormánya "a jószomszédság és a kölcsönös tisztelet jegyében, de a magyarság nemzeti érdekei mellett határozottan kiállva, a rendelkezésére álló diplomáciai eszközökkel is megpróbál mindent, amit meg lehet tenni a helyzet javítása és helyrehozása érdekében".    

A jelenlegi körülmények között a magyar kormány kézzelfogható segítséget nyújt a családoknak, a diákoknak, az egyházi és a civil szervezeteknek, az oktatási és kulturális intézményeknek nyújtott közvetlen támogatásokkal, az óvodák, iskolák és a templomok felújításával - húzta alá az Emmi államtitkára.    

Végezetül Lőrinczi Zoltán arra kérte a kárpátaljai pedagógusokat, hogy munkájukkal továbbra is járuljanak hozzá a magyarság fennmaradásához és összefogásához.    

Orosz Ildikó, a KMPSZ elnöke kifejtette, hogy a 2017 óta elfogadott törvények olyan mértékben szűkítették a nemzeti kisebbségek jogait, amire nem volt példa a korábbi évszázadokban. Az ukrán oktatási tárca a helyzet javítására irányuló javaslataikat sorra elutasította azzal az indokkal, hogy azok nincsenek összhangban az oktatást szabályozó törvényekkel.    

Az MTI tudósítójának Orosz Ildikó elmondta, hogy a szórványvidéken nőtt az érdeklődés a magyar iskolák iránt, több olyan településen is indul első osztály, ahol még 1944-ben megszűnt a magyar nyelvű oktatás.    

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, aki az Ukrajnából való kitiltása miatt nem lehetett jelen a tanévnyitón, videóüzenetében leszögezte, hogy "a jogszűkítő törvények ellenére Kárpátalján van jövője a magyar nyelvű oktatásnak". Az államtitkár elmondta: a Nemzetpolitikai Államtitkárság támogatásával, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség közreműködésével 101 kárpátaljai magyar iskola részére sporteszközöket biztosít az államtitkárság több mint 11 millió forint értékben az ősz folyamán.    

Az Ukrajnából ugyancsak kitiltott Grezsa István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztos levélben köszöntötte az egybegyűlteket.     Köszöntőjében Barta József, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnöke aláhúzta, hogy a KMKSZ a pedagógusszövetséggel és a II. Rákóczi Ferenc főiskolával együttműködve, "a magyar nemzeti kormány támogatásával küzd a korábban kivívott, nemrég még meglévő jogaiért", az évek munkájával kiépített magyar oktatási intézményrendszerért.    

Végezetül a KMPSZ gyakorlati állásfoglalást fogadott el a kárpátaljai magyar nyelvű oktatással kapcsolatban.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Naperőművek. Illusztráció. Fotó: Kárpátinfo.net

Naperőmű építéséhez nyújt hitelt Ukrajnának az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).

Magyar Péter. Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke felelősségvállalását hiányolta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Friedrich Merz német kancellárral a berlini kancellári hivatalban tartott sajtóértekezletén 2026. április 14-én (Fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan)

Lakóházak, energetikai létesítmények és üzemek rongálódtak meg.

Nagyszabású rakétatámadást indítottak éjszaka az oroszok több ukrán város ellen. Fotó: Dnipropetrovsk Oblast Military Administration/Telegram

A csapásokban legalább 14-en megsérültek, köztük egy gyermek.

Orosz megbízásból ölhetett meg egy katonát Ungváron. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Orosz titkosszolgálati megbízásból ölhetett meg egy ukrán katonát egy 26 éves nő Ungváron. A rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottat.

Több ember meghalt az Ukrajnát ért éjszakai orosz támadásokban. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Az orosz hadsereg két rakétával, valamint 107 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra.

Halálos gázolás Sztrabicsovo közelében: 34 éves férfi vesztette életét. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Halálos közlekedési baleset történt a Munkácsi járásban, Sztrabicsovo (Mezőterebes) közelében. Egy 34 éves gyalogos a helyszínen meghalt.

Már nem tér haza: megerősítették Mihajlo Roszoha halálhírét

A fronton életét vesztette Mihajlo Roszoha, kárpátaljai katona. Hosszú ideig eltűntként tartották nyilván, halálhírét most erősítették meg.

Odesszára csaptak le az oroszok éjszaka, idős házaspárt öltek meg csapások. Fоtó: Одеська МВА

A csapásokban lakónegyedek és egy kereskedelmi hajó kapott találatot, két ember pedig életét vesztette.