A Kárpátaljai Református Egyház (KRE) ünnepélyes tanévnyitójára idén Nagyberegen került sor, melyen részt vettek a KRE egyházi intézményeinek diákjai, pedagógusai, illetve gyülekezeti lelkészek, gondnokok, hitoktatók.
Az igét ezúttal Zán Fábián Sándor püspök hirdette a Máté 19,13–15 alapján. „Engedjétek, és ne akadályozzátok, hogy hozzám jöjjenek a kisgyermekek, mert ilyeneké a mennyek országa” – szólt a jézusi felhívás anno a tanítványokhoz, s szól ma szülőkhöz, nagyszülőkhöz, gyülekezetekhez egyaránt. Nem csupán mesélni kell nekik a Megváltóról, de példamutató élettel Jézushoz kell vezetni a ránk bízott kicsinyeket, mondta az igehirdető. És ehhez nem szabad elvesztegetni az időt: most kell lépni, most kell cselekedni, amikor fogékonyak jóra, rosszra egyaránt.
Mutassunk nekik jó példát, ne a világra bízzuk nevelésüket, ne a mindenhonnan rájuk zúduló információáradat határozza meg világlátásukat, hanem vezessük őket Jézushoz, mert ilyeneké az Isten országa. Egyébként arra is van példa, hogy az ő tiszta lelkük, hitük viszi közelebb Istenhez a felnőtteket is. Csak ne akadályozzuk őket ebben. Gyermeki bizakodásra Istenre való hagyatkozásra van szükség, fogalmazott a püspök.
Békésiné dr. Lukács Angéla, Magyarország Beregszászi Konzulátusának konzulja köszöntőjében elmondta, hogy ma jó okunk van ünnepelni, mert töretlen a magyar állam segítségnyújtása intézményeink megújulásában.
A kitartó munka és anyaországi segítség kell, hogy találkozzon egymással. A konzul asszony biztatta a diákokat tudásuk gyarapítására, hogy megérthessék Istentől elrendelt küldetésüket.
Zán Fábián Sándor püspök két, gyermekkorában tanult bölcsességet osztott meg. Az egyik a diákoknak szólt: mindig magadnak tanulsz, soha nem másnak. A másik meg a tanároknak: semmit sem ér a tudás, ha nem adod azt át.
A nagyberegi és nagydobronyi líceum képviselői egy-egy verssel, a péterfalviak pedig énekkel köszöntötték az egybegyűlteket.
Tóth László, a Nagyberegi Református Líceum lelkészigazgatója, az egyházkerület tanügyi bizottságának elnöke felelevenítette a 28 évvel ezelőtti eseményeket, amikor elindult az első egyházi líceum Nagyberegen. Először történt, hogy egy tanévnyitón igét lehetett olvasni és Istent dicsőitették, mondta. Akkor 21 diákkal indultak, mára több mint 1100-an tanulnak egyházi intézményeinkben. 16 óvodában 539 gyerek, a 4 líceumban 568 diák. A lelkész arra biztatta a tanárokat, hogy az ismeretátadás mellett a gyermekek lelkének gazdagításával is foglalkozzanak, az osztálynaplóval együtt a Bibliát is vigyék be a tantermekbe. Tóth László arról is szólt, hogy amikor a református iskolai oktatás elindult, vele együtt megkezdődött a gyülekezeti hitoktatás is. Az idei tanévben 8000 gyermek részesül hitoktatásban. A tanügyi bizottság elnöke köszönetet mondott a magyar kormány támogatásáért is.
Végezetül Páll László beregrákosi és kajdanói lelkipásztor imádságban könyörgött az idei tanév áldásaiért és kérte Isten jelenlétét és segítségét. Nemzeti imádságunk eléneklése előtt pedig Zán Fábián Sándor kért áldást a jelenlévőkre, az új tanévre.
Kósa Eszter
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Az elnök sértetlen, de a vacsorát lefújták.
Naperőmű építéséhez nyújt hitelt Ukrajnának az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).
Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke felelősségvállalását hiányolta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke.
Lakóházak, energetikai létesítmények és üzemek rongálódtak meg.
A csapásokban legalább 14-en megsérültek, köztük egy gyermek.
Orosz titkosszolgálati megbízásból ölhetett meg egy ukrán katonát egy 26 éves nő Ungváron. A rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottat.
Az orosz hadsereg két rakétával, valamint 107 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra.
Halálos közlekedési baleset történt a Munkácsi járásban, Sztrabicsovo (Mezőterebes) közelében. Egy 34 éves gyalogos a helyszínen meghalt.
A fronton életét vesztette Mihajlo Roszoha, kárpátaljai katona. Hosszú ideig eltűntként tartották nyilván, halálhírét most erősítették meg.
A csapásokban lakónegyedek és egy kereskedelmi hajó kapott találatot, két ember pedig életét vesztette.