Óvóhelyek építését támogatta Kárpátalján a Magyar Református Szeretetszolgálat
Óvóhelyek építését támogatta Kárpátalján a Magyar Református Szeretetszolgálat

MTI

 / Közélet

Az ukrajnai háború miatt óvóhelyek építését támogatta Kárpátalján a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) 81 millió forint értékben - jelentették be kedden Beregszászon, közölte az MTI.

Hirdetés

Az MRSZ a támogatást a Kárpátaljai Református Egyházkerületnek (KRE) juttatta el az ukrán állami előírások által kötelezővé tett óvóhelyek létrehozására. A támogatásból a megye négy református líceuma, valamint a KRE által fenntartott beregszászi idősotthon óvóhelyének kialakítására nyílik lehetőség. Ezek berendezését is segíti adományaival az MRSZ - hangzott el azon a közös sajtótájékoztatón, amelyet a két partnerszervezet a KRE által fenntartott idősotthonban tartott.

Cibere Károly, az MRSZ elnöke elmondta, hogy folyamatos a kapcsolat a KRE vezetőivel. Most azért érkeztek Kárpátaljára, hogy megtekintsék a nyáron elvégzett fejlesztéseket, illetve egyeztessenek a következő időszak teendőivel kapcsolatban.

A legfontosabb eredménynek azt nevezte, hogy a református líceumokban sikerült biztosítani a jelenléti oktatás biztonsági feltételeit, az idősek otthonában pedig folynak az ukrán előírásoknak megfelelő óvóhely-kivitelezési munkálatok.

Az MRSZ ezenkívül három hónapon át fedezte a 76 kárpátaljai gyülekezet rezsiköltségét összesen 21 millió forint értékben.

További 40 millió forintból tartós élelmiszerekkel töltötte fel raktárait a szeretetszolgálat, hogy a következő hónapokban élelemmel is segíthessék a kárpátaljaiakat.

Zán Fábián Sándor, a KRE püspöke rámutatott, hogy a kerület által fenntartott oktatási intézmények szeptemberi elindulása az ott tanuló diákok révén több száz családnak adhat reményt, bizonyos mértékben fékezi az elvándorlást azzal, hogy idehaza biztonságos körülmények között tanulhatnak a gyerekek.

A KRE püspöke aláhúzta: a kárpátaljai magyarok jelesre vizsgáztak a háború első hónapjaiban, amikor minden sérelmüket félretéve segítették az eltérő nyelvű és kultúrájú menekülteket. Erre a toleranciára, az elesettek iránti odafigyelésre fokozottan szükség lesz az előttünk álló, minden bizonnyal nagyon nehéz téli hónapok átvészeléséhez - tette hozzá.

Nagy Béla, a KRE főgondnoka kifejtette: reményeik szerint a tél beállta előtt sikerül kialakítani az idősotthon ötvenszemélyes óvóhelyét. Reménykeltőnek nevezte, hogy a Magyarok Kenyere program révén biztosított a KRE Diakóniai Osztálya által működtetett, a rászorulókat folyamatosan kenyérrel ellátó pékség liszttel való ellátása a teljes téli időszakra.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.