Egymást érik az Ökumenikus Segélyszervezet nyári fejlesztőtáborai
 / Mozaik

Júliusban és augusztusban számos nyári tábort szervez rászoruló gyermekek számára országszerte az Ökumenikus Segélyszervezet.

Hirdetés

A napközis és bentlakásos formában szervezett táborokban összesen mintegy 1000 nehéz sorsú gyermek vesz részt.

Az egyhetes táborok amellett, hogy felejthetetlen élményeket és igazi nyaralást jelentenek, a

Segélyszervezet szakemberei nagy hangsúlyt fektetnek a járványhelyzet a felzárkózást segítő fejlesztő programokra is.

A szervezet Somogy megyei Kastélyosdombón található Esélytáborában robotika, zene, népművészet/tánc illetve fenntarthatóság tematikájú bentlakásos táborokat, több intézményében pedig a tanulmányi lemaradások behozásában is segítséget kínáló foglalkozásokat élményprogramokkal vegyítő napközis táborokat szerveznek.
 
Ezen a héten a zenéé a főszerep az Esélytáborban. A ZeneVarázslat Művészeti Tábor megálmodója, Várnagy Andrea Liszt-Ferenc díjas zongoraművész mentorálásával öt napon át a komolyzenei koncertek mellett – amelyek a különböző zenetörténeti korszakokba kalauzolják el a gyermekeket – társművészeti programok is várják a résztvevőket, úgymint „Barangolás a zene birodalmában”, drámapedagógiai foglalkozás, „Hogyan játsszunk a szavakkal” irodalmi foglalkozás, énektanulás, képzőművészeti foglalkozások, filmesztétikai program.

A ZeneVarázslat tábor kiemelt célja, hogy a hátrányos helyzetű régiókból származó gyermekhez is közelebb hozza a klasszikus zenét.

A tábor folyamán megismerkedhetnek többek között a kottaolvasással és írással, valamint itt kerül bemutatásra a Várnagy Andrea és Szalóczi Dániel által fejlesztett Violin világa társasjáték, melynek segítségével könnyen megérthető a hangjegyek rendszere mögött megbúvó logika. A zenei tematikájú tábor szervezőinek célja, hogy a gyermekek ezen a héten is olyan felejthetetlen élményben részesüljenek, amelyek a továbbiakban is ráirányítják figyelmüket a művészet szépségeire és értékeire. A zenei tematikájú héten több napra bekapcsolódott Wolf Kati énekes, az Ökumenikus Segélyszervezet ismert önkéntese is. Az eheti tábort a Pepco Hungary Kft. finanszírozta.
 
Az Ökumenikus Segélyszervezet célja, hogy esélyt adjon a rászoruló gyermekeknek a járvány alatt tovább halmozódó hátrányainak ledolgozására és a gyermekkor soha vissza nem térő pillanatainak megtapasztalására, hogy élményekkel feltöltődve és egyenlő esélyekkel kezdhessék az iskolát szeptemberben. A tematikus foglalkozások mellett a Segélyszervezet nagy hangsúlyt fektet a gyermekek önismeretének erősítésére és felzárkózásuk elősegítésére is.

A felzárkózás segítése nem ér véget a nyárral, a Segélyszervezet Kapaszkodó programjának keretében a rendszeres fejlesztő foglalkozások az intézményekben folytatódnak.   

A Segélyszervezet Kapaszkodó programja keretében országszerte 20 helyszínen 3000 gyermek felzárkózását segíti rendszeresen átmeneti otthonokban, hátrányos helyzetű térségekben. Erre a kapaszkodóra nemcsak a járvány alatt, de a járvány után is nagyobb szükség van, mint valaha, hiszen a pandémia hónapjai alatt sok gyermek esetében tovább nőttek a hátrányok, sok család került még nehezebb helyzetbe. A nyári táborok és napközis foglalkozások időszaka különösen is fontos, hogy a hátrányos helyzetű diákok pótolni tudják az elmúlt évben tovább halmozódó lemaradást és mindazt a közösségi élményt, amitől megfosztotta őket a járvány.

Ökumenikus Segélyszervezet

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.