Szellő István 22 éves fia piszkosul jóképű pasi lett: Ádám modellnek is beillik
Szellő István 22 éves fia piszkosul jóképű pasi lett: Ádám modellnek is beillik
 / Mozaik

Szellő István négy gyermek édesapja: az első házasságában született András 28 éves, nemrég doktorált az egyetemen, jelenleg jogászként dolgozik, a második házasságában világra jött Ádám 22 éves, és az egyetemi tanulmányai mellett teniszoktatással foglalkozik.

Hirdetés

A híradósnak egy hosszabb kapcsolatából ikrei jöttek a világra, Manna és Alen 14 évesek, a középiskolai felvételire készülnek - írja a femina.hu

Szellő Ádám hatéves kora óta teniszezik, középiskolás éveit egy spanyolországi teniszakadémián töltötte magántanulóként. Miután megpályázott egy amerikai ösztöndíjat, a 2021-es őszi tanévet az USA-ban, Kaliforniában kezdte el a Los Angelestől 20-30 perc autóútra található Fullerton egyetemén, ahol business managementet tanult, és az egyetemi csapat tagjaként teniszezett. 

 Nagyon szeretett Amerikában élni, de körülbelül egy évvel ezelőtt hazaköltözött Magyarországra.

Hirdetés

- Úgy gondoltam, hogy talán az egyetemen nem tanítanak annyit vagy úgy, ahogy azt én elképzeltem, ezért úgy gondoltam, hogy inkább itthon folytatom tovább a tanulmányaimat - árulta el az rtl.hu-nak Szellő István középső fia, aki helyes tinédzserből piszkosul jóképű pasi lett.

A híradós fia azt nem zárta ki, hogy visszatérjen Amerikába, ha kap egy jó ösztöndíjajánlatot. 

- Mi ezt megbeszéltük, rengeteg tapasztalatot szerzett kint. Úgy érezte, a teniszben sem kapja meg azt, amit ő tud. Ő volt egyébként a csapatban az elsőszámú játékos - tette hozzá az 56 éves sztár. 


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Lövöldözés Rivne megyében: egy katonát vettek őrizetbe a toborzók elleni támadás miatt. Fotó: Ukrajna Ügyészsége

Egy 48 éves katonát tartóztattak le Rivne megyében, miután tüzet nyitott a TCK-munkatársakra. Ketten megsérültek.

Halálos vasúti baleset történt Lviv megyében. Fotó: DSZNSZ

Súlyos baleset történt Lemberg megyében, ahol egy személyvonat darus autóval ütközött. A mozdonyvezető a helyszínen életét vesztette.

Újabb kárpátaljai védő vesztette életét a fronton.

A Huszti járásból származó Vaszil Rohacs 2026. április 16-án vesztette életét a fronton.

A munka ünnepe Párizsban – Fotó: Unsplash

A munka ünnepe a munkavállalói jogokért folytatott nemzetközi küzdelemből nőtte ki magát.

Zelenszkij aláírta: újabb 90 nappal meghosszabbítják a hadiállapotot és a mozgósítást Ukrajnában. Fotó: president.gov.ua

A rendkívüli intézkedések legalább augusztus 2-ig maradnak érvényben, miközben a kormány már a rendszer átalakításán is dolgozik.

Zelenszkij: Moszkva hosszú távú tűzszünetbe is beleegyezhet bizonyos szankciók enyhítéséért vagy eltörléséért cserébe

"Mindez komoly kockázatot jelent Ukrajna számára" - állapította meg az elnök.

Ukrán gabona. Illusztráció. Fotó: Kárpátinfo.net

Az izraeli döntés egyértelmű jelzés más kormányok hajóüzemeltetői és a biztosítótársaságok számára, és bizonyítja Ukrajna jogi és diplomáciai lépéseinek hatékonyságát.

Megrendítő búcsúztatás Munkácson: a 95. dandár katonáját 568 napig eltűntként tartották nyilván. Fotó: Munkácsi Városi Tanács

Munkácson végső búcsút vettek Budkai Petrótól, aki 568 napig eltűntként szerepelt.

A rendőrök a jármű kerekeire célozva állították meg az agresszív sofőrt. Videórészlet

A rendőrök lövésekkel állítottak meg egy agresszív kamionsofőrt Kárpátalja bejáratánál. A férfi ráhajtott a rendőrökre és menekülni próbált.

Olekszandr Szirszkij, az Ukrán Fegyveres Erők főparancsnoka. Fotó: Олександр Сирський/Телеграм

A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.