A hétvégén hatalmas örömhírről számolt be Debreczeni Zita és Gianni a közösségi oldalaikon: megszületett második gyerekük.
Egy cuki képpel tudatták kisebbik fiuk világra jöttét, a posztban pedig azt is elárulták, milyen névre keresztelték - írja a femina.hu.
Testvéréhez, Gianfranco Mátéhoz hasonlóan a pici is egy olasz és egy magyar keresztnevet kapott: Annoni Gregorio Ádámról édesapja először mesélt a Mokkában.
Gianni elárulta, minden rendben ment a szülés során, az anya és a kicsi is jól vannak. Azt mondta, kisebbik fia gyönyörű, igazi szuper baba, ügyesen eszik, alszik.
Gyönyörű. Én úgy hívom, hogy pulce, ami azt jelenti, hogy bolha.
Arra szintén kitért, a két és fél éves Gianfranco Máté hogyan fogadta az öccsét. Bevallotta, nem volt egyszerű elmagyarázni neki a kis tesó érkezését.
- Ő az első, aki köszön, aki bemegy valahova, ez mostantól is így lesz. Nem szabad szétbolygatni az életét, például olyannal, hogy ne sírjon, mert a pici felébred, hiszen akkor rá fog haragudni.
Hozzátette, nagy felelősség és feladat számukra szülőkként, hogy megteremtsék az egyensúlyt a két gyermek között. Az a céljuk, hogy folyamatosan tanuljanak, továbbá szívesen fogadják olyan barátaik jó tanácsait, akiknek nagyobb gyermekeik vannak.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke