Oroszország megtiltotta a beutazást az Európai Unió nyolc állampolgárának, köztük három magas rangú tisztségviselőnek, David Sassolinak, az Európai Parlament elnökének, Vera Jourovának, az Európai Bizottság értékekért és átláthatóságért felelős alelnökének, igazságügyi biztosnak és Jörg Raupachnak, a berlini ügyészség vezetőjének.
Ezt az orosz külügyminisztérium közölte pénteken, kifogásolva, hogy az EU a közelmúltban "illegitim" és "alaptalan" korlátozó intézkedéseket vezetett be orosz állampolgárok és szervezetek ellen, közölte az MTI.
Az intézkedéssel sújtottak köréhez tartozik Asa Scott, a svéd védelmi kutatóintézet biológiai, radiológiai és nukleáris biztonsági laboratóriumának vezetője, Jacques Maire, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (PACE) francia küldöttségének tagja, Ivars Abolins, a Lett Nemzeti Elektronikus Médiatanács elnöke, Maris Baltins, a Lett Állami Nyelvi Központ igazgatója és Ilmar Tomusk, az észt nyelvi felügyelet vezetője.
Közleményében az orosz diplomáciai tárca nehezményezte, hogy Brüsszel minden orosz javaslatot következetesen figyelmen kívül hagy vagy elutasít, amely a problémák párbeszéd útján való rendezését szorgalmazza. A minisztérium szerint az EU "valódi célja az, hogy bármi áron feltartóztassa" Oroszország fejlődését, és ráerőltesse egyoldalú világrend-koncepcióját, amely a "szabályokon", nem pedig a nemzetközi jogon alapul, ezzel kihívást intézve az orosz kül- és belpolitika önállóságához.
A moszkvai diplomácia azzal vádolta meg Washingtont, hogy ebben bátorítja az EU-t, nem is titkolva érdekeltségét abban, hogy "Európát ismét az éles geopolitikai konfrontáció arénájává" változtassa.
A feketelistára került személyek kitiltását Moszkva nem indokolta meg hivatalosan. A tisztségviselőknek a jelek szerint közük van az Alekszej Navalnij ellenzéki politikus megmérgezése címén Oroszország ellen bevezetett szankciókhoz, az ügyben jogsegélyegyezmény alapján intézett orosz felvilágosítási kérelem visszautasításához, valamint a balti országok orosz kisebbsége nyelvhasználati jogainak megsértéséhez és orosz tömegtájékoztatási eszközök ottani betiltásához.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.