Mindössze 44 nap után kirúgták a magyar válogatott focista edzőjét
Mindössze 44 nap után kirúgták a magyar válogatott focista edzőjét
 / Sport

Itt az újabb elképesztő történet. Az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő, többek között a magyar válogatott Callum Stylest is foglalkoztató West Bromwich Albion mindössze 44 nappal a kievezése után máris menesztette vezetőedzőjét, Eric Ramsay-t. A 34 éves szakembernek azért kell távoznia, miután az irányításával a csapat kilenc mérkőzésen nyeretlen maradt.

Hirdetés

Mindössze 44 nap után kirúgták a magyar válogatott focista, Callum Styles klubjának edzőjét, Eric Ramsay távozik a WBA-tól - írja az origo.hu.

Callum Styles megint új edzőt kap

Eric Ramsay január 11-én írt alá két és fél évre, miután a kispadon Ryan Mason távozása után megüresedett posztot vette át.

A fiatal edző azonban nem tudta győzelemre vezetni az együttest: nyolc bajnoki meccsen sem sikerült nyerni, ráadásul a csapat pedig az FA-kupából is búcsúzott, miután alulmaradt a Norwich City ellen.

Hirdetés

A menesztés közvetlen előzménye a Charlton elleni 1–1-es hazai döntetlen volt a Championshipben. A találkozó után a szurkolók hangos nemtetszésüknek adtak hangot, miközben a West Brom a tabella 21. helyén áll, mindössze egy pontra a kiesőzónától. A mérkőzést követően Ramsay-t és segítőjét, Dennis Lawrence-t a tulajdonos és elnök, Shilen Patel elé rendelték.

A klub hivatalos közleményében megerősítette a változásokat: Ramsay mellett Lawrence is távozik, az első csapat irányítását pedig ideiglenesen James Morrison veszi át.

A West Bromwich Albion megköszöni Eric és Dennis munkáját, és sok sikert kíván nekik a jövőben”

– áll a közleményben.

Ramsay rövid időszaka negatív klubrekordot eredményezett: a 44 napos megbízatás a legrövidebb állandó vezetőedzői időszak lett az egyesület történetében, megelőzve a korábbi csúcstartókat, Pepe Mellt és Tony Mowbrayt.

A szakember korábban a Manchester United edzői stábjában dolgozott, majd az amerikai Minnesota United csapatától érkezett Angliába, ahol most nem sikerült tartósan megvetnie a lábát. A West Brom számára pedig a szezon hátralévő része komoly kihívást lesz, hiszen a csapat célja egyértelműen a bennmaradás kiharcolása.


 

Hirdetés

Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek



 

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Julija Szviridenko, ukrán miniszterelnök

Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.

Herszont ért orosz dróntámadás 2024. július 26-án (Fotó: Reuters)

A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.

Európai Unió-Ukrajna. Illusztráció. Fotó: Internet

A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.

Donald Trump amerikai elnök a washingtoni Fehér Házban 2025. március 7-én (Fotó: MTI/EPA/Chris Kleponis)

Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.

Orosz–ukrán háború: Több ukrán régióban maradtak áram nélkül az orosz csapás után (Fotó: AFP)

Bár jelenleg nem vezetnek be óránkénti áramszüneteket, a szakértők takarékosságra figyelmeztetnek.

Harci drón. Illusztráció. Fotó: Internet

Amely az Oroszországi Föderáció fő kőolajszállító rendszerének stratégiai szempontból fontos csomópontja.

Ternopilban egy 15 éves iskolás lány többször megszúrta osztálytársát. Fotó: Ukrajna Ügyészsége

Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Ungváron búcsút vettek a fronton elesett Katasinszkij Arturtól. Fotó: Ungvári Városi Tanács

Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.