Bemutatta különleges festését a Forma-1-ben szereplő McLaren csapata, amely az új fényezéssel a 30 éve meghalt legendás Ayrton Senna előtt tiszteleg a hétvégi Monacói Nagydíjon.
A wokingi alakulat az egyik partnerével, az OKX-szel együttműködve új külsőt kölcsönöz a hétvégi Monacói Nagydíjon Lando Norris és Oscar Piastri versenyautójának – számolt be róla a motorsport.com. Az MCL38-as eddig megszokott színösszeállításától teljes mértékben eltér majd a festés, ugyanis a brazil zászló színeire emlékeztető citromsárga, zöld és kék árnyalatok lesznek láthatóak - írja az origo.hu.
Senna inspirálta a McLaren új festését
Mindezzel a legendás brazil pilóta, Ayrton Senna előtt igyekszik majd tisztelegni a McLaren, ugyanis a brazil klasszis sisakja éppen ezekben a színekben pompázott. A McLaren pilótafülkéjében ráadásul helyet kaptak majd ikonikus idézetek is Sennától, akinek a neve az első és a hátsó szárnyon is feltűnik.
Bár Senna halálának 30. évfordulója a múlt heti imolai versenyhétvégén volt, a McLaren Monacóban is folytatni akarja az megemlékezést, hiszen a csapat korábbi versenyzője a hercegségbeli utcai pályának az egyik specialistája volt.
Senna 1988 és 1993 között versenyzett a McLaren F1-es csapatánál, 41 futamgyőzelméből 35-öt a wokingi csapat színeiben szerzett, ráadásul háromszor nyert világbajnoki címet a csapattal, amely négy konstruktőri bajnoki címet is köszönhetett Sennának.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.