Fontos bejelentést tett a Manchester United a vezetőedzőjéről
Fontos bejelentést tett a Manchester United a vezetőedzőjéről
 / Sport

Erik ten Hag 2022 óta irányítja a manchesteri klubot, a regnálása alatt Ligakupát és FA-Kupát nyert a csapat. A bizalom úgy néz ki, hogy töretlen a holland szakember irányában, mert az együttes a hivatalos oldalán bejelentette, 2026. júniusáig meghosszabbítja a vezetőedzője szerződését. 

Hirdetés

A vörös ördögöknél azért nincs minden rendben, épp a héten derült ki, hogy a klubnál költségcsökkentés címszóval kirúgnak 250 embert, mivel a csapat eredményei nem indokolják a több mint 1100 fős alkalmazotti létszámot - írja az origo.hu.

A holland edző tovább maradhat

Az 54 éves szakember elégedetten nyilatkozott a szerződése aláírását követően a klub hivatalos honlapjának:

Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült megegyeznünk a klubbal a közös munkát illetően. Visszatekintve az elmúlt két évre, büszkén tekinthetünk a megnyert két trófeára és arra a rengeteg példára, amelyek az eddigi fejlődésünket bizonyítják. Ugyanakkor öntsünk tiszta vizet a pohárba, nagyon sok munka vár még ránk, hogy elérjünk arra a szintre, amikor a Manchester United az angol bajnoki címért és európai kupákért küzdhet."


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Ternopilban egy 15 éves iskolás lány többször megszúrta osztálytársát. Fotó: Ukrajna Ügyészsége

Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Ungváron búcsút vettek a fronton elesett Katasinszkij Arturtól. Fotó: Ungvári Városi Tanács

Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.

 Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás képén túlélőket és áldozatokat keresnek egy találatot kapott lakóépület törmeléke közt Dnyipro ukrán nagyvárosban egy éjszakai orosz rakéta- és dóntámadás után, 2026. április 25-én (Fotó: MTI/EPA/Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás)

A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.

 Ungvár belvárosa (Fotó: Wikipedia)

A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.

Újabb csapást mért az ukrán haderő az Oroszországban lévő tuapszei olajfinomítóra. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.

Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.