A Brighton elleni FA-kupa-meccsen a magyar válogatott balhátvéd lett a Liverpool legjobbja. Kerkez Milos remek kapcsolatot ápol a csapatkapitánnyal, Virgil van Dijkkal, aki mindent elmondott a 22 éves játékosról.
Szoboszlai Dominik mellett Kerkez Milos is remekül játszott a Brighton elleni kupameccsen, a 22 éves balhátvéd gólpasszt adott Curtis Jonesnak, a Liverpool-szurkolók meg is válaszották a mérkőzés legjobbjának. A csapatkapitány Virgil van Dijk sem fukarkodott a dicsérettel, rendkívül elismerően beszélt a magyar válogatott focistáról - írja az origo.hu.
Virgil van Dijk szerint Kerkez Milosnak így kell folytatnia
A holland válogatott klasszis szerint a tavaly nyáron érkezett Kerkez nagyon jó úton halad, és elmondható róla, hogy nagyszerűen illeszkedett be a csapatba.
„Azt hiszem, elég egyértelműen látszik a fejlődése. Még nagyon fiatal, és kezd beleszokni, hogy a Liverpool játékosa. Ez sokkal többet jelent, mint csak futballozni a pályán. Különösen olyankor nehéz jól játszani, amikor az egész csapat nem egységes.
De a többiek segítségével, és nem utolsó sorban saját magának köszönhetően nagy lépéseket tett előre. Persze még sokat kell fejlődnie, de ez jó dolog, csak így kell folytatnia tovább”
– méltatta csapattársát Van Dijk, aki sokat beszélget Kerkezzel a színfalak mögött.
Kerkez Milos sokat beszélget a Liverpool csapatkapitányával
„Természetesen sokat beszélünk, hiszen a pályán szükségünk van egymásra, legyen szó akár a helyezkedésről, akár arról, amikor ő támad, nekem pedig ki kell segítenem a mögötte nyíló terület fedezésével. Ez a fajta együttműködés Andy Robertsonnal (Kerkez posztriválisa – a szerk.) már évek óta kialakult, még mindig érződik a játékunkban. Ennek a meccsek során kell kifejlődnie.
Milossal ezek a beszélgetéseink 100 %-ban a színfalak mögött és a mérkőzéseken zajlanak”
– idézte a Ripost a Liverpool csapatkapitányát, aki a fiatal Kerkezt rendkívül energikus futballistának tartja.
A Premier League címvédője legközelebb az edzőváltáson átesett Nottingham Forest otthonában lép pályára a bajnokságban.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.
Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.
A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.
A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.
Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.
Bár jelenleg nem vezetnek be óránkénti áramszüneteket, a szakértők takarékosságra figyelmeztetnek.
Közölte az amerikai külügyminisztérium szerdán.
Amely az Oroszországi Föderáció fő kőolajszállító rendszerének stratégiai szempontból fontos csomópontja.
Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.