Minden idők egyik legismertebb golfozójának, az amerikai Tiger Woodsnak a két évvel ezelőtti autobalesetében súlyosan megsérült bokáját újra meg kellett műteni, ezért bizonytalan ideig nem versenyezhet.
A 47 éves amerikai golfsztár februárban azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy az egyik versenyen átnyújtott egy tampont játékostársának, Justin Thomasnak, miután az megelőzte őt. Az esetnek nagy visszhangja volt a médiában, sokan úgy vélekedtek, nőgyűlölést kifejező gesztust tett Woods, mintha azt akarta volna jelezni Thomasnak, hogy "úgy ütöd a labdát, mint egy lány" - írja az origo.hu.
A 2021-ben brutális autóbalesetet szenvedett golfozó, aki korábban egy szexbotrányba is belekeveredett,
egy ideig biztosan nem versenyezhet, mert nemrég meg kellett műteni a bokáját, hogy a poszttraumás ízületi gyulladást megszüntessék.
A két évvel ezelőtti horrorbalesete során Woodsnak eltört a jobb lába, különösen a bokája szenvedett súlyos sérülést.
Annak ellenére, hogy többszöri műtét után visszatért a versenygolfhoz, a bokájával kapcsolatos probléma továbbra is fennállt, ezért volt szükség egy újabb beavatkozásra.
Woodsnak több golftornától is vissza kellett lépnie, és egyelőre nincs információ arról, mikor térhet vissza. Amennyiben bokaproblémai később megint kiújulnak, elképzelhető, hogy végleg abba kell hagynia a profi versenyzést.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A rendkívüli intézkedések legalább augusztus 2-ig maradnak érvényben, miközben a kormány már a rendszer átalakításán is dolgozik.
"Mindez komoly kockázatot jelent Ukrajna számára" - állapította meg az elnök.
Az izraeli döntés egyértelmű jelzés más kormányok hajóüzemeltetői és a biztosítótársaságok számára, és bizonyítja Ukrajna jogi és diplomáciai lépéseinek hatékonyságát.
Munkácson végső búcsút vettek Budkai Petrótól, aki 568 napig eltűntként szerepelt.
A rendőrök lövésekkel állítottak meg egy agresszív kamionsofőrt Kárpátalja bejáratánál. A férfi ráhajtott a rendőrökre és menekülni próbált.
A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.
Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.
A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.
A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.
Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.