Egyre nagyon a baj. Komoly technikai gondok veszélyeztetik a Williams Forma–1-es csapatának 2026-os szezonkezdetét. A brit istálló FW48-as modellje a hírek szerint nem ment át a kötelező törésteszten, ráadásul az autó jelenleg 20–30 kilogrammal meghaladja az előírt minimális súlyhatárt – írja az F1inGenerale olasz lap.
A fejlesztések késlekedése különösen kellemetlen James Vowles csapatfőnök számára, aki korábban 2026-ra kívánta időzíteni a Williams valódi visszatérését a mezőny élvonalába - írja az origo.hu.
Veszélyben a szezonkezdet a Williams számára?
Úgy tűnik azonban, hogy az ambiciózus átalakítások és fejlesztési tervek egyelőre nem hozták a várt eredményeket.
A túlsúly és a sikertelen törésteszt miatt felmerül a veszélye annak, hogy az új FW48-as autó nem állhat rajthoz időben. A szükséges módosítások és újabb homologizációs eljárások hetekkel vethetik vissza a csapat programját. A paddockban terjedő pletykák szerint a csúszás mértéke olyan jelentős lehet, hogy akár az is előfordulhat, hogy Carlos Sainz és Alexander Albon még Bahreinben sem gurulhat pályára az első napokon
- írja a Motorsport. A barcelonai tesztelésen sincsen ott az istálló, a Williams azért mondta le az eseményt, mert már korábban is késésben voltak a 2026-os versenyautóval.
Ez a csúszás súlyos következményekkel járhat, hiszen a kimaradó tesztnapok miatt a csapat értékes adatokat és fejlesztési kilométereket veszíthet, miközben riválisai már az autó finomhangolására koncentrálnak. Ha a problémák nem oldódnak meg gyorsan, a 2026-os Forma–1-es évad kezdete nehéznek ígérkezik a patinás brit alakulat számára.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke