A látványos kameramegoldást már tavaly elkezdték használni néhány pilótánál.
Immáron minden futamon és az edzések közben is láthatjuk majd a versenyzők szemszögéből a történéseket, ugyanis a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) kötelezővé tette a sisakkamerák használatát a 2023-as idénytől - írja az oriog.hu.
A látványos kameramegoldást először a 2021-es Belga Nagydíjon próbálták ki, s eddig csak egy sisakgyártó cégnél (Bell) állt rendelkezésre a megoldás, az idei szezontól már az összes sisakmárka alkalmazhatja, miután az F1 beszállítói szerződést kötött a gyártóval, az olasz Racing Force Grouppal. Sőt, muszáj is lesz, mivel a 2023-as szabályokba belefoglalták a sisakkamera kötelező használatát.
A speciális kamera, amit a sisakba helyeznek, mindössze 1,43 grammot nyom (tavaly még 2,5 gramm volt), 8 milliméteres átmérőjű, és már megkapta az FIA szükséges jóváhagyását, vagyis kellően biztonságosnak minősítették.
A sisakkamerán keresztül a közvetítések során a pilótafülkében ülve figyelhetjük a versenyzők kormánymozdulatait és fejmozgását, emellett arról is képet kapunk, mennyi mindent állítgatnak menet közben a kormányon.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A csapásokban legalább 14-en megsérültek, köztük egy gyermek.
Orosz titkosszolgálati megbízásból ölhetett meg egy ukrán katonát egy 26 éves nő Ungváron. A rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottat.
Az orosz hadsereg két rakétával, valamint 107 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra.
Halálos közlekedési baleset történt a Munkácsi járásban, Sztrabicsovo (Mezőterebes) közelében. Egy 34 éves gyalogos a helyszínen meghalt.
A fronton életét vesztette Mihajlo Roszoha, kárpátaljai katona. Hosszú ideig eltűntként tartották nyilván, halálhírét most erősítették meg.
A csapásokban lakónegyedek és egy kereskedelmi hajó kapott találatot, két ember pedig életét vesztette.
Az év eleje óta a megyében összesen 17 ember vesztette életét tűz következtében.
Voliny megyében büntetőeljárás indult egy 38 éves nő ellen, akit kiskorú gyermekkereskedelemmel gyanúsítanak
A létesítményt ért találat komoly fennakadásokat okoz az Oroszországon belüli olajszállítás logisztikájában.
Felszólították egyúttal az unión kívüli országokat, hogy segítsenek az ukrán finanszírozási nehézségek áthidalásában.