Több pénzt akar, így ráhajt a nőkre a Forma-1
Több pénzt akar, így ráhajt a nőkre a Forma-1
 / Sport

Stefano Domenicali, a Forma-1 jogaival rendelkező Liberty Media ügyvezető igazgatója rendhagyó módon igyekszik növelni a sportág rajongótáborát.

Hirdetés

2022-ben az F1 kereskedelmi jogait is birtokoló cégcsoport azt látta a könyvelésben, hogy a 2017-ben 8 milliárd dollárért megvett Formula One Group a megelőző egy évben mindössze 40 millió dollár nyereséget termelt, ami hat százalékkal elmaradt az egy évvel korábbi számoktól - írja az origo.hu.

Így aztán két választása maradt a Libertynek: egyrészt növelni a futamok számát (jövőre már rekordot jelentő 23 nagydíj lesz a naptárban), valamint növelni a nézők számát. Közöttük is elsősorban a nők létszámát, ugyanis egy felmérés szerint az F1 rajongóinak 40 százaléka nő, ami 2017-hez  képest nyolc százalékos növekedést jelent a célcsoportban.

Amellett, hogy a lelátókra szeretnék csábítani a hölgyeket - vagy éppen a tévé elé ültetni, például az olyan sorozatokkal, mint a Hajsza a túlélésért, ami világszerte 33 országban vezette a nézettségi listákat, fontos lenne, hogy végre valóban legyenek meghatározó női versenyzők a mezőnyben. A női sportok népszerűsége ugyanis évről évre rekordokat dönt - ezt tamásztják alá a mostanában akár 80-90 ezer néző előtt játszott női focimeccsek -, a csúcskategóriás női foci és rögbi szponzorációja 146%-kal nőtt 2021-ben 2020-hoz képest. 2023-ban induló a női F1 Akadémia feladata lenne, hogy öt éven belül női pilótát állítson a rajtrácsra. Utoljára ugyanis 1976-ban Lella Lombardi révén volt női pilóta, aki GP-n indulhatott.

Hirdetés

Jamie Chadwick hamarosan egy F1-es autóban találhatja magát?

Ezen változtathat az angol Jamie Chadwick, aki a csak nőknek kiírt W Series valamennyi versenyét megnyert tavaly, ráadásul van több mint félmillió követője van a közösségi médiában, több mint a szezon végeztével anyagi gondok miatt megszűnt W Seriesnek volt. Chadwick időközben szerződést kapott az IndyCar NXT sorozatban szereplő Andretti Autosporttól.  Az álma viszont még mindig az F1, azaz könnyen lehet, hogy mégis ő lesz az új F1-es szenzáció.
 

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.

Több millió értékű pénzmosás a hadsereg beszállítójánál: lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában. Kiemelt kép forrása: ukrán rendőrség

A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.

Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.